Jövőre végre akár létrejöhet a .sic internetes domainnév, hiszen két év után kiírják a pályázatot. Egyetlen akadály a pénz: a részvétel ugyanis 200.000 dollárba kerül, ezután pedig a fenntartásért is fizetni kell.
2011. december 19., 14:172011. december 19., 14:17
2011. december 19., 15:592011. december 19., 15:59
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs hétfői marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta: két év után 2012-ben az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) végre megnyitja a pályázatot a tárhelynévre.
„A műszaki háttér biztosított, jelenleg a pénz az egyetlen gondunk. Ugyanis 200.000 dollárra van szükség a bejegyzéshez, ezután pedig a fenntartásért is fizetni kell. Azt szeretnénk, hogy a székely közösségé legyen a domainnév, a közösség legyen a haszonélvezője, nem az SZNT-é, vagyis nem mi leszünk a tulajdonosai. A kanadai Quebecben például a regionális kormány foglalkozik ezzel a kérdéssel, a .ro pedig Románia tulajdona, az ügykezelést kormányhatározat alapján a megbízott bukaresti intézet végzi” – mondta az elnök. Hozzátette, az SZNT-nek 2009-től van foglalásra a .sic-re.
Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.
Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.
Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
szóljon hozzá!