
Fotó: Molnár-Székely Emőke
A nemrég kinevezett magyar főkonzul Kovászna Megye Tanácsa elnökének és Sepsiszentgyörgy polgármesterének meghívására munkalátogatást tett szerdán Háromszéken..
2011. március 23., 12:572011. március 23., 12:57
Bemutatkozó beszédében elmondta, évekkel ezelőtt Erdélyből ment el Magyarországra, ezért személyes szálak fűzik a régióhoz. Kifejtette azt is, hogy a főkonzulátus nem foglalkozik politikai kérdésekkel, elsődleges feladata a magyar állampolgárok jogainak és érdekeinek védelme, a magyar állampolgársághoz kapcsolódó kérdések megválaszolása, illetve a gazdasági és kulturális szféra tevékenységeinek jó kivitelezése.
A magyar állampolgárság megszerzésének kapcsán Zsigmond Barna azt mondta, hogy eddig több mint ötezer igénylési kérés érkezett a csíkszeredai főkonzulátusra, az eskütételre pedig már csak jövő év januárjában lehet időpontot kapni. Ezért azt tanácsolja azoknak, akiknek sürgősen szükségük van a magyar állampolgárságra, hogy forduljanak a több mint kétezer magyarországi igénylési pont egyikéhez.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy Háromszéken a megyei tanács közbenjárásával a vidéki polgármesterek megegyeztek a magyar testvértelepülések polgármestereivel, hogy szervezett kirándulások által az itteniek majd a testvértelepülésen kérhetik a magyar állampolgárságot, így jó eséllyel hamarabb meg is kapják azt.
Zsigmond Barna arról is beszámolt, hogy Magyarországon törvénymódosítás történt, melynek értelmében nem fogják visszavonni a magyar igazolványokat azoktól a magyar állampolgároktól, akiknek állandó lakcíme az országon kívül van, így továbbra is élvezhetik a kedvezményeket a diákok, nyugdíjasok vagy bárki, aki jogosult azokra.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
szóljon hozzá!