
Fotó: Kristó Róbert
Javában tart Csíkszeredában az elszórt csúszásgátló anyagok összegyűjtése. Már locsolni is lehet, de a por nem tűnik el egyik napról a másikra.
2010. március 24., 15:472010. március 24., 15:47
2010. április 08., 20:152010. április 08., 20:15
Fotó: Kristó Róbert
Jelentős mennyiségű por, szemét, sár és kavics maradt az utak szélén, illetve a járdákon a hó elolvadásával. Ugyanakkor a város kövezett utcáiból, amelyek egy részét tavaly vezetékcserék miatt felásták, a járművek sarat hordtak és hordanak az aszfaltútra. A por a száraz időben már zavaró lett. Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre elmondta, az utcák takarítása, seprése jóval az általános tavaszi nagytakarítás előtt elkezdődött.
\"Az időjárás már lehetővé tette, hogy elinduljon az utcai porszívógép, a csúszásgátló anyagokat folyamatosan gyűjtik az AVE Huron alkalmazottai, a kézi seprés pedig folyamatos, és locsolni is lehet\" – mondta az elöljáró. A város központi részén már több utcát, teret jártak végig az utcaseprők és a gépek, és eljutnak a többi utcába is.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!