
A gazdasági válságnak és a folyamatos elszegényedésnek köszönhetően továbbra is rendkívüli mértékben nőni fog a betörések és rablások száma. 2010-ben 313%-kal emelkedett a sikeres rablások aránya az előző évekhez képest, derül ki a Protect felméréséből.
2010. december 28., 10:572010. december 28., 10:57
2010. december 28., 16:012010. december 28., 16:01
A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek zöme szekrényben, bútorok szövete alatt, fagyasztókban tárolja értékeit. Egy tapasztalt betörő azonnal itt fogja ezeket keresni, mintsem egy fal mögötti páncélszekrényben. A statisztikák azt mutatják, hogy a családi házak és lakások világviszonylatban délelőtt 10 és délután 3 óra között a legveszélyeztetettebbek. Ez talán nem is meglepő, hiszen ilyenkor a legtöbb ember dolgozik vagy ebédel. Mivel a riasztórendszerek és távfelügyeleti megoldások igen elterjedtek, a betörők pontosan tudják, mennyi idejük van a rendőrség kiérkezéséig. A rendőrségi statisztikák szerint egy betörés átlagosan 3–5 percig tart, így a kiérkező rendőr legtöbbször már csak a betörés tényét tudja megállapítani.
Tolvaj előtt nincs zár
Sokszor emlegetett mondás az is, hogy 100%-os biztonság nem létezik, mégis érdemes törekedni rá, hogy a lehető leghatékonyabban védjük értékeinket. A történelem folyamán már számos eszközt
kifejlesztettek annak érdekében, hogy általuk megóvhassuk vagyontárgyainkat. A betörők elsősorban a könnyen mozdítható értékekre pályáznak, olyanokra, mint készpénz, ékszerek, kisebb elektronikus berendezések. Az illegális behatolók közel harmada a főbejáraton vagy a mellette lévő ablakon jut be az ingatlanba, az esetek további 25%-ában a hátsó ajtón törnek be a tolvajok.
A megvakított tolvaj
Tapasztalatok mutatják, hogy a legáltalánosabban alkalmazott biztonságtechnikai megoldások már nem nyújtanak teljes körű védelmet. Egy előre megtervezett profi betörés esetében legfeljebb csak a biztonsági kamerán nézhetjük végig, amint a nehéz munka árán összegyűjtött értékeinket bezsebelik.
A Protect Romania egy olyan termékkel tört be a piacra, amely ugyan nem akadályozza meg a betörést, de lehetetlenné teszi a tolvaj tájékozódását: mindamellett, hogy jelzést ad a biztonsági központnak, néhány másodperc alatt a szobát olyan sűrű füsttel árasztja el, hogy gyakorlatilag mindenben meggátolja a behatolót. A betörő észlelve azt, hogy pár másodpercen belül nem fog látni semmit, inkább menekülésbe kezd. A füstágyú további erőssége, hogy az ismételt támadások kivédésére is alkalmas: ha újra próbálkozna a tolvaj, a füstvédelem újra működésbe lép. A füst szagtalan, könnyedén kiszellőztethető, emberre és állatra ártalmatlan, sőt az elektronikai berendezésekben sem tesz kárt. A füstágyú vízszintes és függőleges állapotban is tökéletesen működik. Egyaránt szerelhető falra, mennyezetre, de akár teljesen rejtve is, így még a speciális beszerelési követelményeknek is eleget tud tenni. A berendezés problémamentesen összekapcsolható az összes forgalomban lévő biztonságtechnikai rendszerrel is. A Protect füstágyú már Székelyudvarhelyen is beszerezhető. Részletesebb terméktájékoztatót a www.fustagyu.ro címen találhatnak, vagy a 0744/300663-as telefonszámon.
(x)
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!