Hirdetés
Hirdetés

Semmilyen szinten nem éri meg feketén dolgozni és dolgoztatni

Kétkezi munkás. A legtöbben a nyugdíjkorhatár elérésekor döbbennek rá a feketemunka hátrányaira •  Fotó: Barabás Ákos

Kétkezi munkás. A legtöbben a nyugdíjkorhatár elérésekor döbbennek rá a feketemunka hátrányaira

Fotó: Barabás Ákos

Minden korosztály kerülhet olyan helyzetbe, hogy látszólag a feketemunka tűnik jó megoldásnak, hosszú távon azonban ez semmilyen téren nem nyújt biztonságot.

2018. március 07., 11:032018. március 07., 11:03

Mindannyian tudjuk, mit jelent maga a fogalom, mit takar hétköznapi értelmezésben, hiszen gyakran találkozunk közvetve vagy közvetlenül ezzel a jelenséggel.

Mi számít feketemunkának?

A törvény megfogalmazása szerint

feketemunkának számít, amikor a munkáltató úgy foglalkoztat alkalmazottakat, hogy mellőzi a hivatalos formaságokat, amelyek ezzel járnak: nem köt munkaszerződést, nem fizeti az államnak az alkalmazott utáni járulékokat, nem fizet adót, a bérek kifizetése fizetési jegyzék kiállítása nélkül történik.

Hirdetés

A feketemunka gyakorlatban való megnyilvánulásának leggyakrabban előforduló formái a következők: a munkaadó és az alkalmazott között létrejön egy szóbeli egyezség, munkaszerződés aláírása nélkül, ezáltal

az alkalmazottnak gyakorlatilag nincsenek jogai, amikkel adott esetben élni tudna;

a próbaidőre szóló munkaszerződés hiánya; bizonyos munkálatok, szolgáltatások magánszemélyekkel való elvégeztetése szerződéskötés nélkül; napszámosok, szezonmunkások, inasok törvénytelen foglalkoztatása.

Mivel szembesülnek?

Most nézzünk néhány olyan elemet, amellyel szembesülnek azok, akik feketén dolgoznak. A be nem jelentett munka több síkon is bizonytalanságot szül a munkavállaló szempontjából: szakmai fejlődés lehetőségének hiánya, szociális háttér hiánya.

Leggyakrabban azzal a ténnyel kell szembesülniük hasonló helyzetben, hogy az elvégzett munkáért bizonytalan időpontokban és rendszertelenül kapják meg bérüket, gyakorlatilag ez az alkalmazó jóindulatára van bízva.

Sokszor megesik, hogy ígéret ugyan van a kifizetésre, de annak időpontja mindig tolódik valami „hirtelen közbejött” esemény miatt.

A munkaadó kihasználhatja úgy is az alkalmazottat, hogy nem tartja be a munkaidőre, szabadságra vonatkozó szabályokat, felmondási idő nélkül egyik napról a másikra az utcára teheti.

A munkavállaló hasonló helyzetben tehetetlen, nincs hová fordulnia panasszal, ugyanis őt is felelősség terheli feketemunka vállalása esetén, tehát az adott kárral maradhat.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Elveszített jogok

A munkaszerződés hiánya azt is maga után vonja, hogy

az alkalmazott elveszíti egyéb jogait is, úgymint társadalombiztosítás, egészségbiztosítás, munkanélküli-segélyre való jogosultság, munkabaleset vagy szakmai betegség esetén járó biztosítás (betegnyugdíj), gyereknevelési juttatás.

Továbbá nem részesül ételjegyben, nem lehet szakszervezeti tag, nem vehet fel banki hitelt megfelelő anyagi fedezet hiányában, gyakorlatilag teljes bizonytalanságban van mindenféle szempontból. Nem utolsósorban a munkatörvénykönyv előírásai szerint munkaügyi ellenőrzés során a feketén munkát vállaló személyt 500-tól 1000 lejig terjedő pénzbírsággal sújthatják.

Aki feketén dolgoztat

Az a munkaadó, aki feketén dolgoztat, szintén kockázatot vállal, adott esetben

nem tudja törvényesen felelősségre vonni az alkalmazottat annak hibájáért, esetleges károkozásáért, fegyelmi hatáskörét is nehezebben tudja érvényesíteni. Nem utolsósorban mindkét fél adócsalást követ el, hiszen nem fizeti az állam felé azokat a járulékokat, amelyeket kötelessége lenne megtenni.

Tavaly nyár óta a feketén dolgoztató cégeknek akár a tevékenységét is felfüggeszthetik, és csak a személyenkénti 20 ezer lejes büntetés kifizetése után folytathatják tevékenységüket.
2017 augusztusa óta

több esetben is kiróható a 20 ezer lejes büntetés: a tevékenység megkezdése a munkaszerződés megkötése előtt; a tevékenység megkezdése a Revisalba való bejegyzés előtt; felfüggesztett alkalmazott munkába való visszaállítása. Továbbá a munkaügyi felügyelőknek jogukban áll a pénzbírság mellett kiegészítő büntetésként felfüggeszteni a munkatevékenységet, ha a fenti eset valamelyike fennáll.

Ez mindaddig érvényben marad, amíg a munkaadó bebizonyítja, hogy kifizette a pénzbírságot és elhárította azt a tényezőt, amely a felfüggesztéshez vezetett (vagy a munkaszerződés megkötésével, vagy annak a Revisalba való bejegyzésével, vagy esetenként a felfüggesztett munkaszerződés újraaktiválásával, az azzal járó járulékok kifizetésének igazolásával). Amennyiben ez nem a leírtak alapján történik, a jelenlegi törvénytervezet szerint akár 6 hónaptól 2 évig terjedő börtönbüntetés is kiróható.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Mit mutat a gyakorlat?

A gyakorlat azt mutatja, hogy

az emberek akkor döbbennek rá és szembesülnek a feketemunka nagy hátrányával, amikor elérik vagy megközelítik a nyugdíjkorhatárt, és kiderül, hogy szolgálati idejük nem elég a nyugdíjazáshoz.

A másik példa: a rendszerváltás után nagy méreteket öltött a főként magyarországi munkavállalás, nagyrészt szintén feketén. Ezek az időszakok mind kiesnek a szolgálati idő kiszámításánál, a nyugdíj-megállapításnál.

Vannak esetek, amikor az emberek nincsenek tudatában, hogy feketén dolgoznak, és csak akkor szembesülnek helyzetükkel, amikor egy konkrét eset révén – pl. betegségnél – kiderült, hogy nem volt hivatalos munkaviszonyuk.

Mint azt már sokszor hangsúlyoztuk, a hivatalos munkavállalás első lépése az egyéni munkaszerződés megkötése.

Ezért mindenkinek, de különösen a munkaerőpiacra most belépő fiataloknak javasolt, hogy olyan munkahelyet válasszanak, ahol hivatalosan foglalkoztatják őket. Ne engedjenek a pillanatnyi hasznot hozó ajánlatoknak, hanem a hosszú távon biztos hátteret nyújtó állást válasszák!

Bálint Mária
tanácsadó

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés