
Fotó: Haáz Vince
Virtuális nemzeti tér jön létre, amelynek keretében minden magyar állampolgár a teljes magyar közmédiához és államrezonhoz (államérdek, szerk. megj.) hozzáfér – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Tusnádfürdőn.
2023. július 21., 15:112023. július 21., 15:11
A Tusványoson tartott Nemzetpolitikai kerekasztalon a politikus elmondta: ez a nemzetegyesítés virtuális része, melynek révén alapvetően megoldódnak a sport és kulturális, illetve közéleti műsorok közvetítésével kapcsolatos problémák.
– fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt számokkal alátámasztva ismertette a magyar nemzetpolitika 2010 óta elért eredményeit. Kiemelte, hogy
„Ez egy erős üzenet arra vonatkozóan, hogy a magyar állam számára kulcsfontosságú, hogy a külhoni magyar gyerekek magyar iskolába járjanak” – húzta alá.
Az alaptámogatásként ismert juttatások előlege nagyobb lesz idén, mint a korábbi években. Sok ezer gazdának kezdik el folyósítani pénteken az általuk idén igényelt egységes mezőgazdasági támogatások előlegeit.
Luca Niculescu kedden bejelentette, hogy csütörtökön benyújtja a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.
Vizsgálat indult a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szaklíceum szüreti bálja miatt, miután egy videóriport nyomán nyilvánosságra került, hogy az iskola területén tartott összejövetelen a tanárok alkoholt is fogyasztottak.
Kedden elkezdődött az iskolaigazgatói és aligazgatói állásokra pályázók kompetenciafelmérője egy húsztételes román nyelvű teszttel. A többség szerint a vizsga nagyon nehéz volt, az egyórás időkeret pedig túl rövid egy ilyen felmérőhöz.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Jelen állás szerint a földgáz árplafonjának jövő tavaszi kivezetése megduplázná a háztartások gázszámláját. A gázszolgáltatók szerint a drasztikus drágulást úgy lehetne elkerülni, ha az állam meghosszabbítaná az árszabályozás időtartamát.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
szóljon hozzá!