Segítség a kisgazdáknak Háromszéken

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Három intézmény fogott össze és dolgozott ki tervet a mezőgazdasággal foglalkozó természetes személyek, illetve az egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkezők adózása kapcsán Háromszéken.

Bús Ildikó

2011. május 18., 15:132011. május 18., 15:13

2011. május 18., 15:422011. május 18., 15:42

Az adózással kapcsolatos információk és törvények sokszor túl szövevényesek, és a gazdák nem ismerik ki magukat bennük – mondta Édler András parlamenti képviselő, ezért is szerveztek közös tanácskozást a Kovászna Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetőjével és a Kovászna Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság igazgatójával. A tanácskozás részeredményét – mivel rengeteg kritériumról van szó – sajtótájkoztató keretében ismertették a szakemberek.

Kovászna megye alappillére a mezőgazdaság – mondta Édler, ugyanakkor a téma azért is aktuális, mert már évek óta nincs konszenzus adóügyben a pénzügy, illetve a mezőgazdaságból származó jövedelemmel rendelkező adófizetők között, és most, több előzetes egyeztetés után, úgy néz ki, hogy közelednek az álláspontok. Az adótörvény szerint a mezőgazdasági tevékenység nagy része adómentes, ám vannak különböző feltételek. Ilyen például, hogy miként zajlik a termesztés folyamata, ugyanis aki üvegházban és öntözőberendezéssel termeszt, az már adóköteles. A termékértékesítés kapcsán is vannak feltételek, a termést piacon szabad árulni, ez nem adóköteles tevékenység, azonban ha a gazda nagykereskedőnek vagy feldolgozónak adja tovább, akkor már igen. Ilyen és ehhez hasonló nehézségekbe ütköznek a háromszéki gazdák, közel 170-en űznek ilyen tevékenységet a megyében, a kezdeményezés lényege pedig az, hogy jobban kiismerjék magukat az adózás útvesztőiben, és megismerjék a lehetőségeket.

Nem országos vonatkozású dologról van szó – fejtette ki Ambrus Attila, a megyei pénzügy igazgatója, hanem helyi összefogásról a gazdák érdekében. A pénzügy érdeke az adófizetés, mondta Ambrus Attila, és mivel a mezőgazdasági tevékenység alapesetben adómentes, fel kell hívni a termelők figyelmét a tevékenységből származó jövedelem elbírálására – tette hozzá az igazgató. Ezért is fogott össze a pénzügy és a mezőgazdsági igazgatóság, hogy segítsék a gazdákat, hiszen sokszor a nyilatkozatok kitöltése is gond volt, de könyvelési problémákkal és a szubvenciók megadózásával is szembesültek. A tanácskozáson több javaslatot is kidolgoztak, melyet a sajtón keresztül juttatnak el a kisgazdákhoz, de a Kovászna Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságon is felvilágosítják az érdeklődőket, mondta Könczei Csaba igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Méhnyakrák: az első tünettől a visszafordíthatatlan állapotig

A tünetek sokszor rejtve maradnak, a nők többsége akkor fordul orvoshoz, amikor a betegség már előrehaladott állapotú. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a méhnyakrák stádiumairól, a szűrővizsgálatokról és a HPV elleni védőoltásról.

Méhnyakrák: az első tünettől a visszafordíthatatlan állapotig
Hirdetés
2025. október 04., szombat

Az erdővidéki kultúrát őrzik és ünneplik

Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.

Az erdővidéki kultúrát őrzik és ünneplik
2025. október 03., péntek

Fertőző májgyulladás: megsokszorozódtak az esetek Kovászna megyében

Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.

Fertőző májgyulladás: megsokszorozódtak az esetek Kovászna megyében
2025. október 03., péntek

Újraindult az online számlafizetés a háromszéki vízszolgáltatónál

Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.

Újraindult az online számlafizetés a háromszéki vízszolgáltatónál
Hirdetés
2025. október 03., péntek

„Az idő teltével egyre inkább becsüljük egymást” – a kitartó hűséget ünnepelték Sepsiszentgyörgyön

Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.

„Az idő teltével egyre inkább becsüljük egymást” – a kitartó hűséget ünnepelték Sepsiszentgyörgyön
2025. október 02., csütörtök

Könnyű online munkát ígérve negyvenötezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.

Könnyű online munkát ígérve negyvenötezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. október 02., csütörtök

Hiába a hideg idő, ittasan nincs bejárás a hajléktalanszállóra

Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.

Hiába a hideg idő, ittasan nincs bejárás a hajléktalanszállóra
Hirdetés
2025. október 02., csütörtök

TEGA: nem biztos, hogy megússzuk a szemétszállítói áremelést

A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.

TEGA: nem biztos, hogy megússzuk a szemétszállítói áremelést
2025. október 01., szerda

A szépmezői menhely működtetője: nem célunk, hogy bármelyik kutyát elaltassuk

Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.

A szépmezői menhely működtetője: nem célunk, hogy bármelyik kutyát elaltassuk
2025. október 01., szerda

Közös koncerttel indul a hangversenyévad Sepsiszentgyörgyön

A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.

Közös koncerttel indul a hangversenyévad Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés