
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Kihágásnak számít a pirotechnikai eszköz engedély nélküli birtoklása, még akkor is, ha azt nem használják – magyarázta a Székelyhonnak a Hargita megyei rendőrségi szóvivője. Gheorghe Filip hangsúlyozta, a kihágás vétsége mellett még veszélyes is ilyen jellegű árut tárolni, mert bármikor balesetet okozhat, felrobbanhat, meggyulladhat. Ezeket forgalmazni, szállítani, vagy csak simán birtokolni is a törvény szigorú betartásával lehet.
2019. november 28., 11:422019. november 28., 11:42
„A november 18. és január 6. közötti időszak az, amikor nagyobb figyelmet kapnak a petárdák, kisebb-nagyobb tűzijátékok kontrollja, fokozottan ellenőrizzük ezek használatát és forgalmazását” – hangsúlyozta lapunknak a rendőrségi szóvivő, hozzátéve, hogy első lépésben az engedéllyel rendelkező cégeknél vizsgálódtak, a továbbiakban pedig a jogi személyek mellett azokat a természetes személyeket is ellenőrzik, akik pirotechnikai eszközöket árulnak vagy birtokolnak. Főleg
Ebben a szezonban még nem találkoztak kihágással Hargita megyében. Országos viszonylatban már tartottak egy átfogó ellenőrzést szeptember 26. és november 14. között, amely eredményeként 39 személy ellen indítottak eljárást, és 41 ezer lej értékben szabtak ki bírságot.
Maros megyében hét jogi, illetve engedéllyel rendelkező természetes személyt ellenőriztek, két helyen találtak törvénytelenséget. Három esetben visszavonta a rendőrség a forgalmazási engedélyt, illetve másfél kilogramm pirotechnikai eszközt koboztak el – tájékoztatott Ramona Varodi, a Maros megyei rendőrség szóvivője.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
szóljon hozzá!