
Egyelőre paraván takarja, de jövő hétig befejeznék a szobor restaurálását
Fotó: Barabás Ákos
A tervezettnél hosszabbra nyúlt a székelyudvarhelyi Márton Áron téren álló Jézus-szobor restaurálása: a homokkőből készült alkotás állapota ugyanis sokkal rosszabb volt, mint amire a szakemberek számítottak.
2017. október 11., 10:032017. október 11., 10:03
2017. október 11., 10:032017. október 11., 10:03
Baróti Hunor kőrestaurátor és csapata végzi az állagjavítási munkát, amelynek teljes értéke 13 620 lej. Ebből 12 200 lejt az egyházaknak kiírt pályázaton nyert el a Szent Miklós-hegyi Római Katolikus Plébánia. A talapzattal együtt 5,4 méter magas alkotást egyébként 1901-ben avatták fel, az egyház területén felállított objektumot az egykori Állami Kő- és Agyagipari Szakiskola műhelyében készítették.
Fotó: Barabás Ákos
A munkához még augusztusban hozzáfogtak, azonban az eredetileg tervezett harmincöt napos kivitelezési időt nem tudták tartani, mivel a szobor a vártnál sokkal rosszabb állapotban volt. Mint azt Orbán Balázs önkormányzati képviselő, a restaurálás egyik kezdeményezője elmondta, speciális közegszilárdító eljárást végeztek a szobron, a restaurálási folyamat pedig előreláthatólag a hét végén befejeződik, így a jövő héten már leszerelhetik az állványokat.
– tette hozzá Orbán Balázs.
Fotó: Barabás Ákos
Egyébként a Jézus-szobor környékére jövőre térrendezést is tervez a városvezetőség: elbontanák a közelben lévő gázházat, rendbe tennék a zöldövezeteket, és padokat helyeznének el.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!