
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Közösen kérte Románia és Szlovákia az Európai Bizottságtól a barnamedvék szigorú védelmi szabályainak felülvizsgálatát. A két ország szerint a növekvő állomány egyre nagyobb terhet ró a helyi közösségekre, a gazdákra és a közbiztonságra.
2026. június 18., 19:332026. június 18., 19:33
Közös állásfoglalásban kérte Románia és Szlovákia az Európai Bizottságtól a barnamedvékre vonatkozó szigorú védelmi szabályok rugalmasabb alkalmazását azokban a térségekben, ahol a faj állománya tartósan stabilizálódott. A kérdés a Mezőgazdasági és Halászati Tanács következő ülésén is napirendre kerül – számol be az Agerpres, a mezőgazdasági minisztérium közleménye alapján. A két ország arra hívta fel a figyelmet, hogy
miközben aránytalanul nagy terhet viselnek a faj megőrzésével járó költségek, kockázatok és felelősség tekintetében.
Románia és Szlovákia az élőhelyvédelmi irányelv pontosítását, valamint a barnamedve védettségi státuszának módosítását szorgalmazza azoknál az állományoknál, amelyek helyzete stabilnak tekinthető. Emlékeztettek arra is, hogy korábban a farkas védelmi besorolását már enyhítették az Európai Unióban.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint
Úgy fogalmazott: Románia bizonyította, hogy képes fenntartani egy életképes barnamedve-populációt, ugyanakkor a helyi közösségek és gazdálkodók egyre nagyobb terheket viselnek, ezért
Az ügyvivő miniszter emlékeztetett arra is, hogy egy hete jelentette be: kezdeményezni fogja a barnamedve levételét a szigorúan védett fajok listájáról. Hozzátette, a román parlament ugyan elfogadta a medvekilövési kvóták megduplázását célzó törvényt, annak hatályba lépésére még várni kell, mivel az ügy az alkotmánybíróság előtt van.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
1 hozzászólás