
Archív
Fotó: Kocsis B. János
Az idei Transylvanian BBQ Festival előőrseként április 17-én Sepsiszentgyörgyön sütésoktatást és bírói képzést tartanak az első nemzetközi hivatalos versenyre. A felkészítőt azért tartják, hogy az ott szerzett elméleti és gyakorlati tudás birtokában bárki megfeleljen a hivatalos Kansas City Barbecue Society (KCBS) verseny szigorú elvárásainak.
2019. április 10., 19:542019. április 10., 19:54
2019. április 10., 19:542019. április 10., 19:54
A résztvevők olyan elismert szakemberektől tanulhatnak, mint az olasz Marco Agostini séf, valamint a szintén olasz Haymo Gutweniger és a holland Petra Rebenstorf KCBS képviselők.
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a rendezvény kapcsán elmondta, a képzés egyfajta felkészülés a május 17–19. közötti Transylvanian BBQ Festivalra, amelynek az oltszemi Mikó-kastély udvara ad otthont. „Romániában először szervezünk ilyen felkészítőt, amely által felzárkózhatunk a szigorú elvárásokhoz kötött amerikai hivatalos barbecue rendszerhez. A résztvevőknek nagy segítséget nyújt egy ilyen képzés, ahol
Nagy kihívás a rendezvény megszervezése, amelyre már több nemzetközi csapat jelezte részvételi szándékát, így fontos, hogy a helyi csapatok is megfelelő tudással vágjanak neki.”
Az Európa-szerte ismert Marco Agostini séf abban bízik, hogy ez a verseny hozzájárul a régióban található gasztrokultúra színesebbé tételéhez. A képzés bárki számára nyitott, szakmabelieknek és amatőröknek is. A részvétel regisztrációhoz kötött, a jelentkezési feltételek és az oktatás programja elérhető a bbqfestival.ro honlapon.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
szóljon hozzá!