
Fotó: Veres Nándor
Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére, hogy kímélje a költségvetést.
2026. június 11., 11:242026. június 11., 11:24
A tárcavezető a Facebook-oldalán közölte, hogy a GDP 0,2 százalékának megfelelő összeg jelentős kiadás egy olyan évben, amikor a kormány jelentős erőfeszítéseket tesz a deficit csökkentésére.
– írta az Agerpres által szemlézett bejegyzésében.
Nazare emlékeztetett, hogy a COVID-19 elleni vakcinák beszerzése ügyében elvesztett per után a kormány tárgyalásokat kezdeményezett a Pfizerrel. Közlése szerint a tárgyalások részleteit a titoktartási kötelezettség miatt nem hozhatja nyilvánosságra, de
Az egyik lehetőség szerint a fölöslegessé vált vakcinák helyett a hazai egészségügy számára hasznos egyéb gyógyszerkészítményeket szereznének be.
„A Románia számára kedvezőtlen ítélet után zajló tárgyalások nehezen haladnak. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, de a végeredmény nem kizárólag a román félen múlik” – írta Nazare.
Az egyik brüsszeli bíróság április eleji döntésével a leszerződött, de
Az alapfokú ítélet szerint Romániának 600 millió eurót, Lengyelországnak 1,3 milliárd eurót kellene kifizetnie az oltóanyagot gyártó Pfizer/BioNTech vállalatnak.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.
Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. A volt német kancellár könyvbemutatóra érkezett Romániába.
Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet – közölte Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg.
Négy támogatási program indul közel 180 millió eurós keretösszeggel: a sertés- és szarvasmarhatartók már igényelhetik a támogatást, a kisgazdaságok, a virág- és gyógynövénytermesztők számára is pályázati lehetőség nyílik.
1 hozzászólás