
Az utcanevek megváltoztatása miatt tartottak közvitát Sepsiszentgyörgyön. A közmeghallgatásra többen is eljöttek, az esemény nem volt mentes nacionalista megnyilvánulásoktól sem.
2010. május 07., 08:532010. május 07., 08:53
2010. május 07., 10:452010. május 07., 10:45
A Háromszéken már jól ismert Ioan Lăcătuşu, a Kovászna megyei levéltár igazgatója felszólalásában több kifogást is megfogalmazott az új nevekkel kapcsolatosan.
Elsősorban a Horia, Cloşca és Crişan utca Attilára való visszakeresztelését ellenezte, de a Petőfi Sándor utca elleni bírósági végzést is kihangsúlyozta. Annak ellenére, hogy az utcanév változtatást követően a lakosság iratait ingyen cserélik ki, a jelenlévő román közösség képviselői aggodalmuknak adtak hangot.
Rodica Pârvan helyi tanácsos más oldalról közelítette meg a problémát, véleménye szerint fölösleges átkeresztelni bizonyos utcákat, melyeknek semmiféle kommunista hangzásuk nincs.
Ugyanakkor ő is megjegyzte, hogy a Horia, Cloşca és Crişan utca visszakeresztelése provokáció az itt élő románok számára. Antal Árpád hosszasan és türelemmel magyarázta meg miért van szükség a kommunizmusban keresztelt utcák neveinek megváltoztatására, majd a történelmi egyházak képviselői adtak hangot véleményüknek, miszerint sajnálatos, hogy nacionalista vitát szül a város érdekét szolgáló névcsere.
A közvita lezárult ugyan, de valószínű újabb csatározásokra lehet számítani, hiszen az önkormányzat legközelebbi soros ülésének egyik pontja lesz.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.