Rögtönzött riadó Sepsiszentgyörgyön

Polgárvédelmi riadót szimuláltak szerdán Sepsiszentgyörgyön a helyi készenléti bizottság szervezésében. A riadó célja a vészhelyzetben való helyes cselekvés bemutatása és a szabályok ismertetése volt.

Bús Ildikó

2010. május 27., 10:352010. május 27., 10:35

Galéria

A riadópróba megszervezésében és lebonyolításban több helyi intézmény is részt vett, a katasztrófaelhárítási felügyelőség mellett bekacsapolódtak a csendőrség, a rendőrség és a polgárőrség munkatársai is. A sepsiszentgyörgyiek egy rögtönzött földrengés imitálásában vehettek részt, a gyakorlatba önkéntesek is bekapcsolódtak.

A riadópróba alatt három különböző jelenetet mutattak be a szakemberek, először egy személy kimentését imitálták egy lakásból, majd egy veszélyes anyagot szállító autó balesetét mutatták be, ezt követően pedig evakuálásra került sor a pénzügy épületéből. A helyi lakosok támogatták a tűzoltók, rendőrök munkáját, komoly veszély esetén együttműködnének a hatóságokkal – vélik a szakemberek. A szedán bemutatott gyakorlatok a polgárvédelmi felkészülés részét képezik, mely során azt is ellenőrizték, hogy mennyire ismertek a polgárvédelmi szabályok.

A gyakorlat kezdetét és végét szirénaszó jelezte, a lakosság pedig betartotta az előzetes intelmeket, megőrizték nyugalmukat és betartották a gyakorlat vezetőinek utasításait. A polgárvédelmi felkészítés, tájékoztatás során a lakosságot meg kell ismertetni azokkal az eljárásokkal és szabályokkal melyek által elkerülhetik az életveszélyt, de az elsősegély- nyújtás alapjait is meg kell mutatni a lakosságnak.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Nyolcvanöt éves autót is meg lehetett tekinteni a csernátoni retroparádén

Újabb nagyszabású rendezvény helyszínét képezte szombaton a csernátoni Haszmann Pál Múzeum. Az előző évek hagyományát folytatva ismét megszervezték a retroautók találkozóját, ezúttal családi piknikkel összekötve.

Nyolcvanöt éves autót is meg lehetett tekinteni a csernátoni retroparádén
2025. június 21., szombat

Nyeregbe pattantak a 14. Székely Vágta lovasai

Az ünnepélyes megnyitóval és a lovasok fogadalomtételével szombaton délben hivatalosan is megkezdődött a 14. Székely Vágta. Izgalmasnak és látványosnak ígérkezik, hiszen az előző kiadásokhoz képest jóval több versenyző nevezett be.

Nyeregbe pattantak a 14. Székely Vágta lovasai
2025. június 21., szombat

Hét lakóház és melléképület gyulladt ki Sepsikőröspatakon

Összesen hét építményt – lakóházakat és melléképületeket – érintő tűzesethez riasztották szombaton reggel a Kovászna megyei tűzoltókat Sepsikőröspatakra. Két személyt pánikroham miatt szállítottak kórházba.

Hét lakóház és melléképület gyulladt ki Sepsikőröspatakon
2025. június 21., szombat

Más bankszámlájáról vett fel pénzt, a lakosság segítségét kérik az azonosításához

Számítógépes bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személy azonosításához kéri a lakosság segítségét a Kovászna megyei rendőrség. A gyanúsított kihasználva egy ügyfél figyelmetlenségét, pénzt vett fel annak számlájáról Sepsiszentgyörgyön.

Más bankszámlájáról vett fel pénzt, a lakosság segítségét kérik az azonosításához
2025. június 21., szombat

Galac megye tanácselnöke tudja, mit jelentenek az árvizek

Nem mindennapi gesztusként nem várt helyről is érkezett segítség a háromszéki árvizek következményeinek elhárításához: Galac megye egymillió lejes gyorssegélyt utalt át a megyei önkormányzatnak.

Galac megye tanácselnöke tudja, mit jelentenek az árvizek
2025. június 20., péntek

Elbúcsúztak a sepsiszentgyörgyi közigazgatás szak utolsó nappalis végzősei

Az utolsó nappali tagozatos végzősök ballagására került sor ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának Politika, közigazgatás és kommunikációtudományi karán.

Elbúcsúztak a sepsiszentgyörgyi közigazgatás szak utolsó nappalis végzősei
2025. június 20., péntek

Egyenesen az emberre rontott a támadó medve

Emberre támadt a medve az orbaiszéki Papolchoz közeli legelőn levő esztenánál csütörtökön reggel. Az 50 éves férfi – több súlyos sérülése ellenére – elmondhatja, hogy a szerencsétlenségben szerencséje is volt.

Egyenesen az emberre rontott a támadó medve
2025. június 20., péntek

Medvetámadás Háromszéken: helikopterrel vitték a brassói kórházba az áldozatot

Ismét emberre támadt a medve Kovászna megyében, az áldozatot a rohammentő-szolgálat helikopterével szállították a brassói kórházba.

Medvetámadás Háromszéken: helikopterrel vitték a brassói kórházba az áldozatot
2025. június 19., csütörtök

Tudás, élmény, buli egy csomagban az új sepsiszentgyörgyi fesztiválpótló rendezvényen

A tudást élménnyel és bulizással összekapcsolva kínálják a sepsiszentgyörgyi fiataloknak az új Mindformers (Tudatformálók) rendezvény, amely augusztus 28–30. között zajlik.

Tudás, élmény, buli egy csomagban az új sepsiszentgyörgyi fesztiválpótló rendezvényen
2025. június 19., csütörtök

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között

Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között