Rettegve a januári kilakoltatástól

A marosvásárhelyi Párkány sétány egyik tízemeletes tömbházában lakik a K. család. A férj, Sándor tolókocsiban „közlekedik” a lakásban. Mindkét lábát amputálták. Január 9-én pedig jön a végrehajtó, árvereznek, s nagyon is valószínű, hogy fedél nélkül marad a család.

Tíz műtét – egy családban

„Kezdődött azzal, hogy a férjem – egy vérrög miatt – agyműtéten esett át. Következett egy kézműtét – egy csonttörés miatt. Majd lebénult. Egy újabb vérrög megjelenése után jött egy szívműtét – ezzel sikerült részben megszüntetni a végtagbénulást. S mintha mindez nem lett volna elég, a jobb lábán megjelent az üszkösödés. Újabb műtét. Levágták egy lábujját. Nem sok idő múlva amputálni kellett a lábat, térdből. Aztán a betegség előrehaladott, s jött a következő műtét – most már combtőből kellett levágni a lábát. Aztán az elmúlt évben a bal lábát vágták le, ezt már egyenesen combtőből” – meséli a feleség a megpróbáltatások sorozatát. S mintha mindez nem lett volna elég, ő maga négy szemműtéten esett át. „Kórházból kórházba jártunk, műtét műtétet követett, nem volt egy nyugodt napunk. Mindkettőnket tönkretett ez a sorozat” – meséli Melinda, a feleség, majd hozzáteszi: nem szeretné, hogy a teljes nevüket megjelentessük. Nem szégyelli a helyzetüket, úgy véli, a megpróbáltatásokat viselni kell. De azért ódzkodik attól, hogy „a világ szájára kerüljön”. Tökéletesen megértem.

Anyagi patthelyzet

A szinte folyamatos kórházi kezelések, a műtétek nagy anyagi megeröltetést jelentettek. „Nem mondom, hogy hivatalosan bárhol is számlát állítottak volna ki valamelyik műtétről, de aki már volt kórházban, az tudja, hogy egy ilyen sorozat felér egy anyagi csőddel” – magyarázza a mostani helyzethez vezető okokat. Egyszerűen nem tudták fizetni a közös költségeket. Amelyek lassan, de biztosan gyűltek. Amikor annyira felszusszantak, hogy törleszthettek volna valamennyit a tartozásból, jött az újabb műtét. A kérdés így tevődött: vagy fizetnek a lakótársulásnál, vagy élni akarnak. Az utóbbit választották. Mert remélték, hogy egyszer csak vége lesz, s akkor majd rendezik a tartozásokat. Nem így lett.

Tartozás vagy központ?

A füstvezetéken elszállt a család reménye is. De egy mozgásképtelen embert nem lehetett fagyos lakásban tartani

Amikor az elmúlt évben felszámolták a távhőszolgáltatást a társulásnál, valamiféle megoldást kellett találni. „Beszereltettük a kiskazánt, nem tarthatok egy mozgássérült, tolószékba kényszerült embert a jéghideg lakásban. Kölcsönt vettünk fel rá. Amit törleszteni kellett. Újabb kölcsönt nem vehettünk fel a közköltség-tartozások törlesztésére, pontosan emiatt. Próbáltuk, de egyetlen bank sem ad” – folytatja a feleség a kálvária-sorozatot, miközben a férj a kerekes székben szótlanul a hivatalos iratokat rendezgeti.

Felmértek, értékeltek

S akkor jött a 177-es tulajdonosi társulás. Beperelte a családot, s – mint az várható is volt – meg is nyerte a pert. Májusban jött a felszólítás, hogy fizessenek, vagy ha nem, a lakást hivatalos árverező útján eladják a fejük fölül. Nem volt miből fizetni. A napokban aztán a végrehajtó is kijött, felértékelte a lakást. Kitűzték az árverezés időpontját: 2012. január 9. Gyakorlatilag valamivel több, mint három hét múlva fedél nélkül maradhatnak.

Mennyi az annyi?

Nézegetjük a Sándor által előszekereztetett iratokat. A tulajdonosi társulás 8.857,03 lejt követel. Ennyi az elmaradt közös költség, és a rá kiszámított 0,2 százalékos – a társulás által megszavazott! – késedelmi kamat összege. És ehhez még hozzácsapták az áfás végrehajtói díjat, 967,20 lejt. Különös fintora a bürokráciának – még a végrehajtás költségeit is azzal fizettetik meg, akinek amúgy az alapösszeget sincs miből törlesztenie. Ha nem volna ennyire tragikus a helyzet, azt is mondhatnánk, a kivégzetten akarják behajtani a hóhér tiszteletdíját.

A hosszas huzavona azt eredményezte, hogy a Párkány negyed tömbházait ellepték a kis kazánok füstelvezető csövei

A csődeljárás alatt levő Energomur Rt. hosszú időn keresztül játszadozott a lakossággal. Hol adtak fűtést és meleg vizet, hol ígérték, hogy adni fognak. Szerződést nem kötöttek a tömbházlakásbeliekkel, ha elmaradás halmozódott fel, nem lehetett egyetlen lakásban megszüntetni a szolgáltatást – állították. Fűtöttek nyakló nélkül azoknál is, akiknek nagy tartozásaik voltak. Így aztán a tartozások ahelyett, hogy megszüntek volna, tovább növekedtek. Ha időben leállítják a szolgáltatást a fizetésre képteleneknél, nem növekedtek volna ilyen méretűre. Amikor aztán elkerülhetetlen volt a csőd, egyszerűen megszüntették a szolgáltatásokat a város nagy részében. Ők bemondták az unalmast, a tulajdonosi társulások meg kényük-kedvük szerint járnak el az adósokkal. Az Energomur-huzavonába a város alpolgármestere is jelentős mértékben közrejátszott, hol burkoltan, hol kevésbé arra biztatta a lakosságot, hogy váljon le a távhőrendszerről. Ezzel csak fokozta a lakosság bizonytalanságát.

Nincs kiút?

Ha a hátralévő három hét alatt sikerülne kifizetni a tartozást, megszűnne a veszélyhelyzet. De a bankok nem adnak kölcsönt, a nyugdíjukból pedig semmiképpen nem tudják kifizetni a közel kilenc ezer lejes követelést. Ezért aztán elveszíthetik a tartozás 25-szöresére értékelt lakásukat. Kerekes Károly jogász-képviselőt is megkérdeztük. „Sajnos, jogilag semmi biztatót nem tudok mondani. Talán a polgármesteri hivatal szociális osztálya tudna segíteni rajtuk, ha van bennük hajlandóság” – válaszolt a képviselő.

Epilógus? Nincs

Télvíz idején egy – önhibáján kívül – katasztrófális helyzetbe került család az utcára kerülhet. Nem ők akarták a tíz műtétet, az élet kényszerítette rájuk ezt a helyzetet. Tényleg nem lenne semmilyen humánus megoldás? Tényleg az utcára kell kerüljön egy mozgásképtelen ember a januári fagyban? Tényleg be kell tartani a szabályokat, még ha ezzel embereket is teszünk tönkre?