Urnában a végrehajtói díj több mint kétszerese

Most már biztos: a Kozi család teljes tartozása összegyűlt, már csak az ügyintézés van hátra. Kedden ez is megtörténik.

Bakó Zoltán

2011. december 30., 14:302011. december 30., 14:30

2012. január 01., 16:152012. január 01., 16:15

Megszámoltuk a pénzt – több mint 2000 lej érkezett, s pénteken még folyamatosan jöttek az adományozók

Miután értesültünk arról, hogy a BRD-nél nyitott bankszámlára a lakótársulás által követelt összegnél több, vagyis annak 102,2 százaléka gyűlt be, pénteken kora délelőtt kibontottuk azt az urnát is, amit a szerkesztőség titkárságán állítottunk fel az adományok elhelyezésére. Kolléganőnk megszámolta a pénzt, s örömmel nyugtáztuk, hogy a reméltnél több adomány érkezett a szerkesztőségbe. A számolás után kiderült – több mint 2000 lejt helyeztek el a dobozban a marosvásárhelyiek. Ez az összeg valamivel több mint kétszerese annak, amit a végrehajtónak kell kifizetniük. Csak azért nem mondunk most pontos összeget, mert péntek folyamán még érkezhetnek adakozók.

Ugyancsak pénteken vettük fel a kapcsolatot a végrehajtóval. Pop Ioan elmondotta, most nem dolgoznak, de január első munkanapján, kedden várja a család képviselőjét, hogy megbeszéljék a további teendőket. Annyiról van szó, hogy a bíróság által megállapított összeget be kell fizetni, vagy át kell utalni a végrehajtói irodának, esetleg a lakóstársulásnak. Mi úgy véltük, hogy miután a 177-es lakótársulás végrehajtóhoz fordult az adósság behajtása végett, intézze tovább az ügyeket a végrehajtó, ha már meg is fizetik a tiszteletdíját.

Kedden délelőtt eljön a szerkesztőségbe Kozi Melinda, átveszi az összegyűlt adományt, beteszi a bankszámlára, utána a végrehajtóhoz megy, hogy az közölje a bankszámlaszámot, amire be kell fizetni a teljes összeget. Nagyon reméljük, hogy ezzel a család kálváriája véget ér.

Különös játéka a sorsnak, hogy Kozi Melindának csütörtökön volt a születésnapja, azon a napon, amikor megtudta, hogy a tartozás összegének 102,2 százaléka érkezett be a bankszámlára. „Ennél szebb születésnapi ajándékot sohasem kaptam, hálás szívvel gondolok azokra a székelyföldi emberekre, akik mellettünk álltak, segítettek adományaikkal, adja Isten, hogy sok-sok öröm érje őket az új esztendőben, hozzon a jövő év számukra egészséget, békét, boldogságot!” – fejtette ki háláját pénteken.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu

Mínusz 21 fok alá esett a hőmérséklet szombatra virradóan Csíkszeredában és Gyergyóalfaluban is. Ez volt a leghidegebb az országban.

Az idei tél leghidegebb napja: mínusz 21 fok alatt Csíkszereda és Gyergyóalfalu
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt

Megelégelték a magyarázkodást, őszinte válaszokat várnak a városvezetéstől az adóemelések kapcsán a sepsiszentgyörgyiek. Egy felhívásban arra buzdítják a lakókat, ne csak az online térben adjanak hangot az elégedetlenségüknek.

Utcára vonulnának Sepsiszentgyörgyön az adóemelés miatt
2026. január 16., péntek

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán

Nyolc évig volt használaton kívül a szentegyházi Bartók Béla Művelődési Ház, amelyet most, egy nagyszabású felújítást követően ismét birtokba vehettek a lakók. Az avatóünnepségen a közösség gyűjtőpontjának nevezték az épületet.

Felújított otthona van a kultúrának és a közösségnek Szentegyházán
2026. január 16., péntek

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében

A Craiovai Egyetem etikai bizottsága pénteken úgy döntött, hogy vizsgálatot indít az igazságügyi miniszter, Radu Marinescu doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében.

Vizsgálatot indít a craiovai egyetem az igazságügyi miniszter doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú ügyében
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ügye büntethetőségének elévülése miatt megfelezték egy elítélt üzletember börtönbüntetését

A bukaresti ítélőtábla pénteken helyt adott Nelu Iordache üzletember rendkívüli jogorvoslati kérelmének.

Ügye büntethetőségének elévülése miatt megfelezték egy elítélt üzletember börtönbüntetését
2026. január 16., péntek

21 haderőfejlesztési beruházásra készül a védelmi minisztérium a SAFE-hitelből

Radu Miruță védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a minisztérium.

21 haderőfejlesztési beruházásra készül a védelmi minisztérium a SAFE-hitelből
2026. január 16., péntek

Hatalmas mennyiségű cigarettát és készpénzt foglaltak le Hargita és Maros megyében

Kilenc helyszínen tartott házkutatást a rendőrség pénteken. A Hargita és Maros megyékben végrehajtott akciók során jelentős értékű készpénzt, cigarettát, valamint mobiltelefonokat foglaltak le.

Hatalmas mennyiségű cigarettát és készpénzt foglaltak le Hargita és Maros megyében
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor az adóemelésről: nem találtunk más megoldást, elnézést kell kérnünk mindenkitől

Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.

Kelemen Hunor az adóemelésről: nem találtunk más megoldást, elnézést kell kérnünk mindenkitől
2026. január 16., péntek

Baleset történt Kalibáskő közelében, egy autó a fák közé sodródott

Személyautó sodródott le egy baleset következtében a 13A jelzésű országútról Szentegyháza és Csíkszereda között, Kalibáskő közelében pénteken délután.

Baleset történt Kalibáskő közelében, egy autó a fák közé sodródott
2026. január 16., péntek

Elhalasztották a döntést az alkotmánybírók felfüggesztésének ügyében

A bukaresti ítélőtábla bírája, Olimpiea Crețeanu pénteken január 30-ára halasztotta annak a keresetnek az elbírálását, amelyben Silvia Uscov ügyvédnő két alkotmánybíró – Mihai Busuioc és Dacian Cosmin Dragoș – tisztségből való felfüggesztését kéri.

Elhalasztották a döntést az alkotmánybírók felfüggesztésének ügyében
Hirdetés