
Fotó: Gergely Imre
Két fontos határozattervezet szerepelt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén, de egyikről sem szavaztak. A parkolási szabályzatot elhalasztották, a költségvetésről pedig pénteken fognak szavazni. Teodor Dobrean búcsút mondott a testületnek.
2020. február 20., 18:192020. február 20., 18:19
A műjégpálya felújításának előkészítése egy fontos lépcsőfokon van túl: a gyergyószentmiklósi tanács elfogadta, hogy 1,6 millió lejjel beszáll az Országos Beruházási Ügynökség (CNI) által kivitelezésre kerülő építkezésbe. Erre azért van szükség – amint Nagy Zoltán polgármester közölte –, mert a közbeszerzésre jelentkező cég a CNI által előirányzott 28 millió lejhez képest ennyivel többért vállalná a munkálatot. A polgármester rámutatott, hogy a CNI jelezte, az eredetileg tervezettnél nem költene többet a jégpályára, és ahhoz, hogy a közbeszerzés sikeres legyen (tehát a céggel szerződést köthessenek), szükséges a város hozzájárulása. A testület rábólintott erre.
Az ülésen bejelentette leköszönését Teodor Dobrean, aki a PNL színeiben nyert mandátumot 4 éve, de nemrégiben bekerült a megyei tanácsba a prefektussá kinevezett Ion Proca helyére. Dobrean megüresedett tisztségét a helyi testületben később fogják betölteni. Amint megtudtuk, Nina Iftimescu Nicuta tanítónő lesz az utód. Fontos téma lett volna még a csütörtöki napirenden a városi parkolás szabályozásáról szóló határozattervezet is, de ezt elhalasztották, ugyanis nem érkezett meg megyei rendőrség véleményezése. Így erre később térnek vissza.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
szóljon hozzá!