Rendőrségi eljárás kérdőjelekkel

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A csíkpálfalvi rendőrőrsre, majd a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség bűnügyi osztályára hívatták a csíkpálfalvi Kedves László veterán atlétát, ökölvívó edzőt, tae-bo és aerobik oktatót. Ujjlenyomatot akartak venni tőle, illetve fényképet készíteni, de ő ezt megtagadta. A rendőrség szerint egy szokványos nyomozati eljárásról van szó, nem kötelezték erre Kedvest, aki végül távozhatott.

Kovács Attila

2010. április 26., 17:092010. április 26., 17:09

2010. április 26., 17:212010. április 26., 17:21

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Kedves Lászlót az elmúlt hét csütörtökére hívatták a pálfalvi rendőrőrsre. „A rendőrök azt mondták, be kell menni a megyei rendőrségre is, hogy nyilvántartásba vegyenek, és ezért szükséges az ujjlenyomatvétel, illetve a fotózás. Azt is közölték, ha megtagadom és nem megyek, megbírságolhatnak” – magyarázta a veterán atléta.

Péntekre, április 23-ára szólt az idézője a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség bűnügyi osztályára, ott meg is jelent. „Nem értem, hogy miért írták az idézőbe azt, hogy foglalkozás nélküli, amikor többféle edzői képesítéssel rendelkezem. Az ujjlenyomatvételt és a fényképezést megtagadtam, és kértem, magyarázzák meg, melyik törvény alapján történik mindez. Nem kaptam megfelelő választ. Végül már nem is kérték, hogy adjak ujjlenyomatot, hanem csak egy nyilatkozatot, amelyben kijelentem, hogy nem jártam Tusnádon és Szentmártonban akkor, amikor ott betörések történtek. De ezt a nyilatkozatot sem írtam meg, csak félig, mert közben távozhattam” – mesélte a sportoló, aki hozzátette, több, bűncselekményekért már elítélt személy társaságában volt ott, és úgy gondolja, nem ebbe a társaságba tartozik.

Kérdésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője azt mondta, egy szokványos nyomozati cselekményről van szó: „Bizonyos ügyek vizsgálata esetén szükség van arra, hogy a helyszínen talált ujjlenyomatokat egyeztessék másokkal is. Ez nem csak azért történik, hogy valakire megpróbáljanak rábizonyítani valamit, hanem azért is, hogy egyértelműen kizárjanak személyeket a lehetséges elkövetők közül” – mondta a szóvivő. Filip szerint ezért is nem kell megijedni, vagy azonnal rosszra gondolni egy ilyen eljárás során. „A polgárokat nem kényszerítjük ilyesmire, ezt meg is tagadhatják, mint ahogy ebben az esetben is történt, mert a jelzett személy távozhatott” – tette hozzá a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés