Hirdetés
Hirdetés

Rendhagyó, színházhoz kötődő élményben részesülni – nyílt nap a Figuránál

Archív •  Fotó: Baricz-Tamás Imola

Archív

Fotó: Baricz-Tamás Imola

A színházi világnap alkalmából ismét szélesre tárja kapuit március 27-én a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Az egész napos program során szakmai fogásokkal ismerkedhetnek és ezeket gyakorolhatják is az érdeklődők, kulisszatitkokba nyerhetnek beavatást, megmérettethetik a színházzal kapcsolatos tudásukat, továbbá előadás, fotókiállítás és buli is várja őket.

Pethő Melánia

2018. március 25., 17:112018. március 25., 17:11

Indításként, 9 órától a művelődési házban működő YourLivingRoom-ban reggeli kávéval várnak minden olyan érdeklődőt, aki közelebbről szeretné megismerni a színház alkalmazottjait, kíváncsi arra, hogy hogyan működik az intézmény. Ezt követően, 10 órától Színházi bemelegítő címen a társulat tagjainak vezetésével koncentrációs és csapatépítő játékokat, valamint színházi bemelegítőgyakorlatokat próbálhatnak ki az erre vállalkozók. 11-től a Hideg című előadás próbájára lehet beülni. Ajánlott lejegyezni a darabbal kapcsolatban megfogalmazódó kérdéseket, mivel a próba után „kibeszélés” szerepel programon.

Azoknak a játékos kedvűeknek, akik szeretik a kihívásokat, 16 órától érdemes lesz bekapcsolódniuk a programba. Ekkor ugyanis kvízjáték kezdődik, amely során a színház világával és a Figurával kapcsolatos kérdéseket kell megválaszoljanak a kétfős csapatok. A szervezők ígérete szerint a játék végén nem maradnak el a nyeremények.

Hirdetés

Ez alkalommal arra is lehetőség nyílik, hogy bárki kipróbálja, milyen rendezőnek lenni. Az erre vállalkozóknak garantálják, hogy délután 5 órától a társulat színészei rendelkezésükre állnak, és utasításaik szerint játsszák egy ismert dráma egyik jelenetét. És mint a valóságban: jelmezek, kellékek, hang- és fénytechnika fölött is rendelkezhetnek a vállalkozó szelleműek. A szervezők arról is gondoskodnak, hogy képzett rendező is legyen a helyszínen, akitől szükség esetén segítséget, tanácsot lehet kérni.

A nap folytatásában, este fél 7-től fotókiállításra várják az érdeklődőket az intézmény előterébe. A Jakab Lóránt színházi fotós munkáiból készült tematikus összeállítás a Figura előadásait idézi fel, hét évre visszamenőleg.

Ezúttal ismét megtekinthető lesz a gyergyói színház legfrissebb darabja – a Gyergyószentmiklósról négy valótlan történetet bemutató Hideg című előadás 19 órakor kezdődik. Az előadást közönségtalálkozó követi az alkotókkal.

A nyílt napot vacsorával és bulival zárja a Figura. A YourLivingRoom-ban este 9-kor kezdődő programba karaokét is beiktattak. A Hideg című előadás kivételével a színházi világnap minden programjára ingyenes a belépés.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Pár óra alatt több mint 250 bírságot osztottak ki a Hargita megyei rendőrök

Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.

Pár óra alatt több mint 250 bírságot osztottak ki a Hargita megyei rendőrök
2026. június 29., hétfő

Még nem késő áttérni: légkondi helyett természetes hőszabályzó

A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.

Még nem késő áttérni: légkondi helyett természetes hőszabályzó
2026. június 29., hétfő

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kezdődik az érettségi nehezebb része

Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.

Kezdődik az érettségi nehezebb része
Kezdődik az érettségi nehezebb része
2026. június 29., hétfő

Kezdődik az érettségi nehezebb része

2026. június 28., vasárnap

A vörös ötven árnyalata – 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az év eddigi legmelegebb napján Székelyföldön

A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.

A vörös ötven árnyalata – 30 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet az év eddigi legmelegebb napján Székelyföldön
2026. június 28., vasárnap

Kigyúlt egy lakás Sóváradon, egy férfi füstmérgezést szenvedett

Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy lakás Sóváradon, egy férfi füstmérgezést szenvedett
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Szép összeget költöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken megszállt turisták Romániában

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.

Szép összeget költöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken megszállt turisták Romániában
2026. június 28., vasárnap

Az ország szinte összes megyéjében korlátozzák hétfőtől a teherforgalmat a hőség miatt

A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.

Az ország szinte összes megyéjében korlátozzák hétfőtől a teherforgalmat a hőség miatt
2026. június 28., vasárnap

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Hirdetés