
Képkocka a Trónok harca utolsó évadából
Fotó: HBO
Rekordszámú, 32 jelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada, gyártója, az HBO 137 jelöléssel jóval megelőzte a 117 jelölést kapott Netflixet.
2019. július 16., 23:292019. július 16., 23:29
2019. július 17., 09:102019. július 17., 09:10
Az idén befejeződött drámasorozat ezzel megelőzte a korábbi csúcstartót, az ABC televízió New York rendőrei című sorozatát, amely 1994-ben az első évadával 27 jelölést zsebelt be.

Megkaptuk a rég várt befejezést és bár jogosan lehetünk elégedetlenek azzal, amit a fináléban láttunk, kár lenne ez alapján megítélni a sorozatot, ami immár megkerülhetetlen mérföldkőnek számít. Egy nagybetűs élmény volt. Spoileres kibeszélő az sorozatzáró epizódról.
Ha a Trónok harcának sikerül negyedszer is megszereznie a legjobb drámasorozatnak járó Emmy-díjat, akkor csatlakozni fog a Zsarublues, az L.A. Law, Az elnök emberei és a Mad Men - Reklámőrültek című sorozatokhoz, amelyek a legtöbb, négy-négy Emmy-díjat kaptak ebben a kategóriában.
A fantasyszériának idén a Better Call Saul, a Bodyguard, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Póz, a Succession és a Rólunk szól című drámasorozatokkal kell összemérnie erejét, míg a vígjátékszériák mezőnyében a Barry, a Fleabag, A jó hely, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Russian Doll, a Schitt's Creek és Az alelnök csap össze.

A történtek után még így, harminchárom évvel is szörnyű belegondolni a „mi lett volna, ha kérdésbe?” Csernobil vonatkozásában. Mi lett volna, ha még több hazugság és titkolózás, a megingathatatlannak vélt rendszerbe vetett elvakult hit fokozta volna az atomkatasztrófa mértékét?
A korlátozott epizódszámú sorozatok közül a Csernobil, a Szökés Dannemorából, a Fosse/Verdon, az Éles tárgyak és a When They See Us esélyes a díjra.

Be-bevillanó nyomasztó képek, sötét atmoszféra, rejtélyes gyilkosságok és számos kérdőjel: többek között ezek összessége alkotja 2018 legnyomasztóbb, de ugyanakkor egyik legnagyszerűbb tévésorozatát. Sharp Objects kritika.
A vígjátéksorozatok legjobb színészi mezőnyébe Anthony Anderson (Feketék Fehéren), Don Cheadle (Fekete hétfő), Ted Danson (A jó hely), Michael Douglas (The Kominsky Method), Bill Hader (Barry) és Eugene Levy (Schitt's Creek) jutott be.
A színésznői jelöléseket pedig Christina Applegate (Dead to Me), Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel), Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök), Natasha Lyonne (Russian Doll), Catherine O'Hara (Schitt's Creek), valamint Phoebe Waller-Bridge (Fleabag) kapta.
A drámasorozatok színészi Emmyjére Jason Bateman (Ozark), Sterling K. Brown (Rólunk szól), Kit Harington (Trónok harca), Bob Odenkirk (Better Call Saul), Billy Porter (Póz) és Milo Ventimiglia (Rólunk szól) esélyes.
A színésznők közül Emilia Clarke (Trónok harca), Jodie Comer (Megszállottak viadala), Viola Davis (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?), Laura Linney (Ozark), Mandy Moore (Rólunk szól), Sandra Oh (Megszállottak viadala) és Robin Wright (Kártyavár) kaphat elismerést.
Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.
Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Az elkövetkező időszakban hófúvással kísért havazásra lehet számítani Hargita megyében. A megyei utakon közlekedőknek lehetőségük van bármilyen jellegű elakadás, útakadály vagy közlekedési probléma azonnali jelzésére is.
Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.
Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.
Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.
A rendőrség büntetőeljárást indított kedden gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt a nagyszebeni ötcsillagos hotelben az úszómedence fölötti gipszkartonmennyezet beomlása nyomán megsérült hat személy ügyében – közölte a Szeben megyei rendőrség.
1 hozzászólás