
Jövő tavasszal kell befejeződjön az építkezés
Fotó: Erdély Bálint Előd
Egy régi épületet alakítanak át nappali foglalkoztatóközponttá Homoródalmáson, ahová szervezett módon összegyűlhetnek majd a társaságra vágyó idősek. A közel egymillió lej értékű beruházás kivitelezése már elkezdődött, a betervezett ütemterv szerint haladnak a munkálatok.
2020. július 12., 22:152020. július 12., 22:15
„Több idős személy él egyedül a faluban, akiknek nem igazán van lehetőségük társaságba járni, ezért gondoltunk arra, hogy egy nappali foglalkoztatóközpontot hozunk létre, ahol lehetőségük lesz a közös kikapcsolódásra. Így mégiscsak jobban érzik majd magukat” – fejtette ki lapunknak Tikosi László homoródalmási polgármester.
Évek óta használhatatlan az egykori tekepálya épülete, ezért döntött úgy a helyi önkormányzat, hogy új funkciót biztosítva, ezt alakíttatja át foglalkoztatóközponttá – magyarázta a tisztségviselő. Mint mondta, a közel egymillió lej értékű beruházás megvalósítása érdekében az Európai Unió Regionális Operatív Programjában (POR) pályáztak sikeresen, így már el is kezdhették a munkálatokat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Eddig az épület falait sikerült megerősíteni, új ablakokat vágtak, továbbá a tetőzet rendbetételével dolgozott a kivitelező, valamint a bejáratokat is sikerült lebetonozni.
– így Tikosi László.
Az átalakított és felújított egyszintes épületben lesz váróterem, mosoda, fürdőszobák, orvosi rendelő, étkező és egy nagy közösségi terem. Utóbbiban gyűlhetnek össze az idősek, ahol kézműves foglalkozásokon vesznek majd részt, de lehetőségük lesz kártyázni, römizni és más társasjátékokat is kipróbálni.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Konyha kialakítására nem volt lehetőség, úgyhogy valószínűleg beszállítók bevonásával oldják meg az étkeztetést. A pályázati pénzből egyébként nemcsak az épület modernizálását finanszírozhatja a helyi önkormányzat, de a szükséges berendezéseket is megvásárolhatják. Költhetnek ugyanakkor egy autóra is, amellyel reggel elszállíthatják az időseket a központba, este pedig visszavihetik őket az otthonaikba.
Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.
Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
szóljon hozzá!