
Fotó: Háromszék Táncegyüttes
Gazdag és változatos műsorrenddel készül a Háromszék Táncegyüttes a tavasz első hónapjára. A kínálatban folklórműsor, táncszínházi előadás, de hangszerbemutató is szerepel.
2024. február 24., 20:212024. február 24., 20:21
2024. február 26., 12:352024. február 26., 12:35
Akik szeretik a táncházat, azok számára jó hír, hogy március 1-jén, pénteken este 8 órától ilyet szerveznek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előcsarnokában.
A Háromszék Táncegyüttes március 7–10. között Sepsiszentgyörgyön, Nagyajtán, Esztelneken és Gyergyóújfaluban viszi színpadra az Élni fogunk szabadon című folklórműsort Ivácson László rendezésében. Az előadás Petőfi Sándornak székelyekkel való kapcsolatát mutatja be, továbbá az 1848–1849-es évek hangulatát, az aktuális események nyomán támadó lelkesedést, együttérzést. A hónap közepén Aradon, Temesváron és Marosvásárhelyen lépnek fel a táncosok Petőfi emlékét idéző előadásukkal.
Az Ecce homo című új táncszínházi produkciójukat március 21-én a székelyudvarhelyi, 22-én pedig a nyárádszeredai közönség láthatja. Farkas Tamás békéscsabai koreográfus és Tapasztó Ernő aradi színész-rendező egyedi módon dolgozza fel Munkácsy Mihály tíz emblematikus festményét. Az alkotók a festőgéniusz munkáin keresztül aktuális, 21. századi gondolatokat kívánnak közvetíteni, mint pl. a gyermekmunka, a gyermekek kizsákmányolása, az emberi gyarlóság, szeretet, gúny, vágy, az áteredő bűnnel terhelt emberi természet sajátosságai.
A hónap végén két vendégjátékot hoz Sepsiszentgyörgyre a Nagyvárad Táncegyüttes. Március 28-án A Schmürz című fizikai színházi előadást mutatják be a Háromszék Táncstúdióban, 29-én pedig az Istenes című táncszínházi produkciót játsszák a Tamási Áron Színház nagytermében, melynek rendezője Novák Péter.
Március 25-én és 26-án az együttes zenekara három hangszerbemutatót is tart diákoknak. Ezúttal brassói, kovásznai és zabolai gyerekek ismerkedhetnek meg a különböző hangszerekkel. Március 11-én mesejátékkal érkezik az Udvarhely Néptáncműhely. Az Ivácson László által rendezett Világszép Nádszálkisasszony című gyermekműsort két szervezett előadás keretében tekinthetik meg a legkisebb nézők a Háromszék Táncstúdióban.
A sepsiszentgyörgyi előadásokra jegyet a központi jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők hétfőn, kedden és szerdán 8–16 óra, csütörtökön 8–17 óra, pénteken 8–15 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267 312 104.
A Családorvosok Országos Társasága (SNMF) arra kéri a lakosságot, hogy keresse fel családorvosát, és egyeztessen időpontot az influenza elleni védőoltás beadására.
Már csak egy hónap van hátra a játék előtöltéséig, november 19-én pedig végre megjelenik a világ legnagyobb kaliberű szórakoztatóipari termékének tartott Grand Theft Auto videójáték-sorozat hatodik része.
Veszélybe kerülhetnek a romániai útépítések, iskolák, kórházak és mezőgazdasági támogatások, ha az EU Tanácsának ír elnöksége által előterjesztett javaslat érvényesül a 2028–2034-es költségvetési ciklusban.
XIV. Leó pápa vasárnap, az Úrangyala-imádság alkalmával jelentette be, hogy a közelmúltban végzett orvosi vizsgálatok során egy korai stádiumban lévő, jól körülhatárolható göböt fedeztek fel a tüdejében.
Egyik sofőr felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett, másik ittasan ült volán mögé Csíkszéken – mindkettőt elkapta a rendőrség. Székelyudvarhely környékén pedig közúti ellenőrzést tartottak az elmúlt napokban, és több bírságot kiszabtak.
A csernavodai atomerőmű 1-es és 2-es reaktorát továbbra is biztonságosan leállítva tartják, ami semmilyen nukleáris kockázatot nem jelent a lakosságra vagy a környezetre, az újraindításuk pedig a Duna vízszintjétől függ – közölte a Nuclearelectrica.
Luca Niculescu hétfőn folytatja a kormányalakítási tárgyalásokat a parlamenti pártok és frakciók képviselőivel.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt sürgős intézkedéseket rendeltek el Romániában.
Felgyulladt a száraz aljnövényzet és a közeli erdő is lángra kapott szombaton Marosszentkirályon a Völgy utcában. A délutáni órákban még a gócpontok eloltásán dolgoztak a tűzoltók.
szóljon hozzá!