
Fotó: Pinti Attila
A csíkszeredai központi áruház mögötti területen nagy a „sürgés-forgás” az elmúlt időszakban: építkezési törmeléket szállító teherautók váltják egymást, ezért megérdeklődtük, milyen beruházás van folyamatban.
2020. április 29., 18:302020. április 29., 18:30
A csíkszeredai polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint magánberuházásról van szó, amelyre a tavaly év végén adtak ki építkezési engedélyt egy általános raktárépületre, hozzárendelt parkolókkal. Megkerestük a beruházót is Kurkó János György személyében, aki megerősítette, egy nagyobb méretű raktárat szeretnének felépíteni az áruház mögött.
– tájékoztatott. A Tulipán áruház tulajdonosa elmondta, a központi épülethez hozzátartoztak kisebb melléképületek is, a tervek szerint ezek helyén lesz majd felépítve a mintegy ötszáz négyzetméter felületű raktár.
Fotó: Pinti Attila
A néhány hete elkezdett munkálatok első fázisaként ledózerolták a régebbi épületeket, az abból származó építkezési törmelék elszállítása pedig jelenleg is folyamatban van. Az építkezés csak ezután indulhat el, de a járványügyi intézkedések is közbeszólhatnak.
„Van egy előre meghatározott ütemtervünk, amit tartani szeretnénk. Nem nevezném túlságosan távlatinak a befejezési tervet, de hogy azt tudjuk-e majd tartani, azt a kormány által hozott intézkedések is befolyásolhatják, most még mi sem tudunk pontosat mondani” – zárta rövidre Kurkó.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
szóljon hozzá!