
Fotó: Kristo Robert
Több mint kétszáz, két- és háromszobás lakás felépítésére kértek finanszírozást a Hargita megyei vidéki polgármesterek a Román falu újjászületése nevet viselő projekt keretében. A prefektusi hivatalban összesített igénylista szerint a megyéből több mint harminc település csatlakozna a programhoz.
2010. március 31., 16:322010. március 31., 16:32
2010. március 31., 16:402010. március 31., 16:40
Fotó: Kristo Robert
A Hargita megyei települések többségében a helyi önkormányzatok már jóvá is hagyták azt a határozat-tervezetet, amely révén a Román falu újjászületése nevet viselő projekthez lakásépítésre ajánlanak fel területet. Ha a tervek valóra válnak, és a projekt révbe ér, Hargita megyében 207 szolgálati lakást építenek az adott településen dolgozó, de állandó lakhellyel nem rendelkező tanárok, orvosok, asszisztensek és rendőrök számára.
Csíkszentkirályon például nem messze a Vitos Mózes Általános Iskolától jelölték ki azt a háromezer négyzetméternyi területet, ahová a településen dolgozó, többnyire Csíkszeredából ingázó értelmiségiek számára lakásokat építenének. A terület egyébként vidékünkön az egyetlen, amely minden infrastrukturális követelménynek megfelel, azaz rendelkezik villany-, folyóvíz-, csatorna- és gázhálózattal. Ez azonban nem kizáró jellegű, számos, lakásépítésre kijelölt területen csak víz- és villanyhálózat létezik. Az alcsíki településen kilenc tanügyi káder, egy egészségügyi asszisztens és egy rendőr számára lenne szükség összesen tizenegy lakásra, ebből most a program keretében hat két-két szobás és négy háromszobás lakás megépítését kérték – tudtuk meg Székely Ernőtől (fotó).
„Majd mikor megépülnek, el is osztjuk, de az elsőbbség a tanügyi kádereké” – jegyezte meg a polgármester. „Ezekre a lakásokra nem is lenne szükség, ha a csíkszentkirályi tanítók és tanárok saját településükön tudnának tanítani, és nem kellene maguk is ingázzanak csíkszeredai, csíkszentimrei, csíkszentsimoni, csíkszentmártoni iskolákba. Mi belevágtunk, hogy elsősorban a tanszemélyzetet segítsük. Terület van, hogy lakás mikor lesz, azt ki kell várni” – jegyezte meg szkeptikusan az elöljáró.
Szolgálati lakások vidéki értelmiségieknek
A március elején meghirdetett program keretében Hargita megye harminckét településén épülhet összesen 78 kétszobás és 129 háromszobás lakás. Bár e településeken összesen 250 személy tesz eleget a kritériumrendszernek, közülük 207-en juthatnak majd lakáshoz. A polgármesteri hivatalok ugyanis lakásonként 500 négyzetméternyi területet kell biztosítsanak, ahol erre nem futja, ott kevesebb ház épül. A 250 jogosult között 168 tanügyi káder, 39 orvos vagy egészségügyi asszisztens és 43 rendőr van.
A csíki települések közül Csíkdánfalva (10), Csíkkozmás (10), Csíkszentsimon (4), Csíkszentlélek (7), Csíkszentmihály (4), Csíkszentdomokos (10), Csíkszentkirály (6), illetve Kászonaltíz (5) építtetne lakásokat kormánypénzen. Udvarhelyszékről érkezett egyébként a legtöbb igény, innen tizenhat település csatlakozott a programhoz, Gyergyó vidékéről pedig nyolc.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!