Hirdetés
Hirdetés

Program egy egész hétre – íme, a Caritas felhozatala

A tizenkilenc korábbi alkalommal tizenkilenc helyszínen dolgoztak az önkéntesek. Most Szárhegy következik. Archív •  Fotó: Pethő Melánia

A tizenkilenc korábbi alkalommal tizenkilenc helyszínen dolgoztak az önkéntesek. Most Szárhegy következik. Archív

Fotó: Pethő Melánia

Gyergyószárhegyen és Güdücön dolgoznak ezen a héten azok az önkéntesek, akik a Gyulafehérvári Caritas önkéntestáborába jelentkeztek. Nemcsak szépülnek, javulnak a két település közösségi terei, de generációk egymásra figyelését is igyekeznek erősíteni.

Gergely Imre

2023. július 03., 17:052023. július 03., 17:05

2023. július 03., 17:082023. július 03., 17:08

Jubilál a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet önkéntestábora, ezen a héten immár 20. alkalommal szervezik meg ezt. Szárhegyen és Güdücön több mint hatvan, más vidékekről érkező önkéntes tevékenykedik, és természetesen várják a helyiek bekapcsolódását is.

Amint Balázs Katalin, a szervezet gyergyószéki munkatársa elmondta, több csoportban több helyszínen folyik majd a munka.

A nagyobb feladat a güdüci közösségi ház környezetének rendezése, a hidegkúti pihenőhely szépítése, mások pedig Szárhegy központi parkjában dolgoznak a következő napokban.

Az önkormányzat eszközökkel, anyagokkal járul hozzá az önkéntes munka eredményességéhez.

Hirdetés

Az önkéntestáborban minden napra jut olyan rendezvény, amely a helybéli és környező településen élő személyeket szólítja meg. 10 és 12 óra között Péter Róbert szociálpedagógus, szociális munkás várja az időskorúakat, akik egy jó társaságra, közös kikapcsolódásra, magányűzésre, vágynak.

Fontos programok

  • A szerdán 10 órától kezdődő program lényege egy átmozgató ülőtorna a testnek és karbantartó torna az elmének.

  • Ugyanaznap 17–19 óra között már a fiatalokat várja András Ildikó szervezeti tag, aki arról beszél majd nekik, hogy fiatalként úgy kellene időseinket gondozni, ahogyan szeretnék, hogy majd egyszer őket is gondozzák.

  • Csütörtökön 17–19 óra között Feledékenység vagy annál több? mottóval a nyugdíjas korúakat, illetve a demens családtagot ápoló embereket várják. Dr. Kiss Gabriella, a Szent Erzsébet Idősek Otthonának mentálhigiénés szakembere olyan témaköröket taglal, mint az Alzheimer-kór tünetei, a betegség okozta zavaró viselkedés és annak megértése.

  • Pénteken 10–12 óra között nyugdíjasokat várnak örömtáncba. A résztvevők Balázs Csilla segítségével betekintést nyernek a szenior örömtáncba, amely speciálisan az idős korosztály számára tervezett, kímélő közösségi mozgásforma. Ezeknek az eseményeknek a helyszíne a gyergyószárhegyi művelődési ház Cika-terme.

Akik tanulni is szeretnének, azokkal idős güdüci asszonyok ismertetik meg a gyógynövényeket, a táncoktatók a tánclépéseket, építészek a kultúrtájat, az örökséget – mindezek mellett csillagnézésre is lesz lehetőség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Gyalogosokat gázolt halálra egy autó Brassó központjában

Két személy meghalt kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Gyalogosokat gázolt halálra egy autó Brassó központjában
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Esti földrengés Sepsiszentgyörgy közelében

A Richter-skála szerint 4,3-as erősségű földrengés történt kedden 20 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Esti földrengés Sepsiszentgyörgy közelében
2026. augusztus 11., kedd

A román államfő gratulált Baka Andrásnak a megválasztásához

Nicușor Dan államfő gratulált Baka Andrásnak magyar köztársasági elnökké választásához kedden.

A román államfő gratulált Baka Andrásnak a megválasztásához
2026. augusztus 11., kedd

Bázist nyit és új járatokat indít Brassóból a Wizz Air

Új bázist nyit decemberben a Wizz Air légitársaság a Brassó–Vidombáki Nemzetközi Repülőtéren, és tizenötre bővíti a városból elérhető célállomások számát.

Bázist nyit és új járatokat indít Brassóból a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Közvetlen repülőjárat indul Bukarestből Pekingbe

A román állampolgárok 2026. szeptember 4-től közvetlen repülőjárattal utazhatnak a Kínai Népköztársaságba a Peking és Bukarest közötti, az Air China által üzemeltetett járat elindításával.

Közvetlen repülőjárat indul Bukarestből Pekingbe
2026. augusztus 11., kedd

Csökkenteni kell az ivóvízfogyasztást Gyergyószéken – egy-két héten belül korlátozások is jöhetnek

A tartós szárazság miatt megugrott a vízfogyasztás, ami megnehezíti gyergyószentmiklósi, és környékbeli vízellátást is. Egyelőre még csak kérik az embereket, hogy takarékoskodjanak a vízzel, de ha a helyzet nem javul, korlátozásokra is szükség lesz.

Csökkenteni kell az ivóvízfogyasztást Gyergyószéken – egy-két héten belül korlátozások is jöhetnek
2026. augusztus 11., kedd

Az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszát adták át a forgalomnak

Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal.

Az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszát adták át a forgalomnak
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Pokolian drága triciklik, amiket használni kellene

Visszavette a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Sepsi Bike rendszerrel együtt beszerzett 12 triciklit az üzemeltetőtől, hogy azok végre az idősek és mozgáskorlátozottak mobilitását szolgálják. A járművek használatának módjáról még egyeztetnek.

Pokolian drága triciklik, amiket használni kellene
2026. augusztus 11., kedd

Baka András: az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága

A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek legsúlyosabb következményének Baka András köztársasági elnökké választása után tartott beszédében kedden a Parlamentben.

Baka András: az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága
2026. augusztus 11., kedd

90 „fekete mentős” videót távolíttatna el a TikTokról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

90 „fekete mentős” videót távolíttatna el a TikTokról a CNA
Hirdetés