Próbaérettségit szerveznek informatikából

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Informatika próbaérettségin vehetnek részt január 20-án a Maros megyei végzősök. A lebonyolításhoz szükséges programokat egy hét múlva kapják meg a pedagógusok.

Fancsali Attila

2010. január 03., 16:102010. január 03., 16:10

2010. január 03., 16:202010. január 03., 16:20

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A próbavizsga minden szempontból ugyanolyan lesz, mint az áprilisi „éles” vizsga. A diákok fél egykor foglalhatják el helyeiket, majd egy órakor megkapják a tételeket. Ezt követően fél óra áll rendelkezésükre, hogy választ adjanak azokra a kérdésekre, amelyek megoldásához szükséges az internet használata. A 30 perc leteltével még további egy órájuk lesz a diákoknak arra, hogy feleljenek a tételsorokban található többi 10–15 kérdésre.

A vizsga során a teremben tartózkodik majd a diákok tanára és egy másik felügyelőtanár. Az viszont, hogy ez a majdani vizsgán nem vezethet-e visszaélésekhez, a megyei főtanfelügyelő-helyettes, Illés Ildikó elmondta, semmiképpen, sőt igazságosabb lesz. „A tanárok tudják, hogy mit tudnak a diákjaik, így nem fordulhat elő olyasmi, hogy valaki nem a megérdemelt értékelést kapja meg” – tette hozzá a szakember.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 17., csütörtök

Ezentúl a hegyimentők is medveriasztóval járnak

A hegyimentők kötelező módon medveriasztó spray-t kell vigyenek az éjszakai bevetéseikre és nappal sípot, petárdát, hogy elriasszák a nagyvadakat – döntötték el a hegyimentők országos konferenciáján, Szovátán.

Ezentúl a hegyimentők is medveriasztóval járnak
Ezentúl a hegyimentők is medveriasztóval járnak
2025. április 17., csütörtök

Ezentúl a hegyimentők is medveriasztóval járnak

2025. április 17., csütörtök

Multifunkcionális sportpálya is épül a marosvásárhelyi jégpálya mellett

Kézilabda, kosárlabda, röplabda, küzdősportok, asztalitenisz és tenisz meccsek játszására is alkalmas lesz az a multifunkcionális sportpálya, amely a korszerű jégpálya mellett épül Marosvásárhelyen.

Multifunkcionális sportpálya is épül a marosvásárhelyi jégpálya mellett
2025. április 17., csütörtök

A textilhulladékot is lomtalanításkor viszik el Marosvásárhelyen

A textilhulladék kezelése továbbra is gyerekcipőben jár itthon. Az önkormányzatok felelőssége azok begyűjtése, de sok helyen hiányzik még az infrastruktúra. Marosvásárhelyen a tavaszi lomtalanítással kötik össze a textilhulladék begyűjtését.

A textilhulladékot is lomtalanításkor viszik el Marosvásárhelyen
2025. április 16., szerda

Sertéspestis ütötte fel a fejét egy marosszéki községben

Bizonyítottan sertéspestis miatt pusztultak el az állatok egy Dózsa György községi magángazdaságban, Maros megyében. A hatóságok korlátozásokat rendeltek el.

Sertéspestis ütötte fel a fejét egy marosszéki községben
2025. április 15., kedd

Húsvéti kavalkád: vásár és gyermekfoglalkozások Marosvásárhelyen

Helyi kézművesek és termelők várják a városlakókat és minden érdeklődőt Marosvásárhely főterére a kedden nyílt húsvéti vásárban. Délutánonként gyermekfoglalkozásokat is tartanak, kedden például tojás alakú mézes pogácsákat díszítettek a kisebbek.

Húsvéti kavalkád: vásár és gyermekfoglalkozások Marosvásárhelyen
2025. április 15., kedd

Véradókra van szükség Maros megyében

Véradókra van szükség Maros megyében is, ezért arra bátorítanak mindenkit, aki egészséges, adjon vért.

Véradókra van szükség Maros megyében
2025. április 15., kedd

Turisztikai adót vezetnének be Segesváron

A középkori lakott váráról ismert és közkedvelt Maros megyei településen jövőtől készülnek bevezetni a helyi turisztikai adót, amit a városban éjszakázó turisták kell majd kifizessenek.

Turisztikai adót vezetnének be Segesváron
2025. április 14., hétfő

Sikkasztásos ügy: újraindították a gázszolgáltatást

Hétvégére megoldódott a gázszolgáltatás biztosítása a marosvásárhelyi garzontömbházban, ahol 62 lakrész maradt fűtési, főzési lehetőség nélkül. A sikkasztásos ügy azonban hömpölyög: megtudtuk, hogy a városházának mennyivel tartoznak a társulások.

Sikkasztásos ügy: újraindították a gázszolgáltatást
2025. április 14., hétfő

Megúszta egy fegyelmivel Nyárádtő polgármestere

Victor Prodan, Nyárádtő polgármestere három hónapig tíz százalékkal kevesebb fizetés kap – döntött a Maros Megyei Prefektusi Hivatal, miután a kisváros vezetőjét összeférhetetlennek minősítette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).

Megúszta egy fegyelmivel Nyárádtő polgármestere
2025. április 14., hétfő

Voltak, akik 70 km/órával sebesebben közlekedtek a megengedettnél

Számos jogosítványt függesztettek fel, és közel nyolcszáz bírságot szabtak ki gyorshajtás miatt az elmúlt héten Maros megyében – derül ki a rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Voltak, akik 70 km/órával sebesebben közlekedtek a megengedettnél