Hirdetés
Hirdetés

Portréfilmek a magyar kultúra őrzőiről

A Médiatér munkatársainak alkotása a csíkszentdomokosi Bőjte Csongort kíséri végig papi hivatásának első stációin •  Fotó: Veres Nándor

A Médiatér munkatársainak alkotása a csíkszentdomokosi Bőjte Csongort kíséri végig papi hivatásának első stációin

Fotó: Veres Nándor

A helyi magyar kultúra értékeit bemutató portréfilmekkel lehetett nevezni a Kulturális Filmek Fesztiválja által kilencedik alkalommal meghirdetett versenyre. A rövid, legfeljebb öt és fél perces filmek már elérhetőek a fesztivál Youtube-csatornáján, július 30-ig a nézők szavazhatnak arról, hogy mely alkotások kerüljenek a szakmai zsűri elé.

Székelyhon

2023. július 10., 20:352023. július 10., 20:35

Olyan személyekről szóló rövid portréfilmeket vártak a Kulturális Filmek Fesztiváljára, akik az adott országban, közösségben a magyar kultúra őrzői, vivői, és példaképként tekinthetünk rájuk, az alkotások pedig a – helyi – magyar identitás erősítését segítik. Bolyáki Attila, a fesztivál igazgatója vallja, hogy a kultúra összeköt bennünket, és egy a nemzet.

Idézet
Ha pedig egy a nemzet, akkor teljesen mindegy, hogy hol élünk a világban, az internet adta azt a lehetőséget, hogy össze tudjuk kötni magunkat

– mesélte korábban a Ligetnek a fesztivál alapgondolatáról.

Hirdetés

A verseny kiírói szerint nem elég jó filmet csinálni, el is kell tudni adni, így az alkotóknak gondoskodniuk kell arról is, hogy a közösségi oldalon minél többen megnézzék a filmjeiket, a közönség pedig szavazhat arról, hogy mely alkotások jussanak be a döntős mezőnybe. Az elsősorban külhoni magyar filmeseket megszólító fesztivál díjátadó ünnepségét augusztus 31. és szeptember 3. között Balatonakarattyán tartják, ahol a zsűri – Koltay Gábor (elnök), Buglya Sándor, Kollarik Tamás, Kozári Réka, Vitézy László – külön-külön kiértékeli az alkotásokat. A fődíj egymillió forint, a második helyezett 600 ezer, a harmadik pedig 500 ezer forintban részesül. A közönségdíjas – a legnépszerűbb videó – alkotást 550 ezer forinttal jutalmazzák, a legjobb operatőr díját elnyerő alkotó 800 ezer forintban részesül, ugyanakkor több értékes különdíjat is kiosztanak.

A versenyen induló 38 versenyfilm között találjuk a Médiatér munkatársainak alkotását is.

„Milyen lelki kapcsolódás van egy hatodéves diakónus és Márton Áron püspök között? Milyen kihívásokkal szembesülnek, milyen keretek között telnek a gyulafehérvári szeminárium kispapjainak mindennapjai? És hogyan viszonyul a közösség az újonnan felszentelt paphoz, aki közülük vétetett? A csíkszentdomokosi Bőjte Csongort kísérhetjük végig papi hivatásának első stációin” – áll A tanítvány című film ajánlójában. A filmet itt lehet megtekinteni a többi alkotással együtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Felére csökkenhet az önkormányzat villanyszámlája Farkaslakán

Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.

Felére csökkenhet az önkormányzat villanyszámlája Farkaslakán
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Kórházat épít, épületeket alakít át a marosvásárhelyi orvosi egyetem

Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.

Kórházat épít, épületeket alakít át a marosvásárhelyi orvosi egyetem
2026. március 18., szerda

Toronymagasan vezet Románia, csak éppen hátulról

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Toronymagasan vezet Románia, csak éppen hátulról
2026. március 18., szerda

A tanügyi szakszervezetek a próbaérettségi bojkottjára szólítják fel a pedagógusokat

A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.

A tanügyi szakszervezetek a próbaérettségi bojkottjára szólítják fel a pedagógusokat
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Megszavazta a szenátus: közel 900 medve lőhető ki idén

Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.

Megszavazta a szenátus: közel 900 medve lőhető ki idén
2026. március 18., szerda

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
2026. március 18., szerda

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten

Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén

Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén
2026. március 18., szerda

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle

Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle
2026. március 18., szerda

Átcsoportosították az Angel Saligny-támogatást, amiből majd aszfaltozni lehet Csibában

Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.

Átcsoportosították az Angel Saligny-támogatást, amiből majd aszfaltozni lehet Csibában
Hirdetés