
Archív
A Grindeanu-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány el fog bukni és reméli, hogy a csütörtöki kormányülésen minden miniszter részt fog venni, nyilatkozta kedden Victor Ponta kormányfőtitkár.
2017. június 20., 18:452017. június 20., 18:45
2017. június 20., 18:452017. június 20., 18:45
„Az indítvány megbukik és akkor csütörtökön rendes kormányülést tartunk, meggyőződésem, hogy minden miniszter eljön majd” – nyilatkozta Ponta az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint.
A kormányfőtitkár elmondta, 246 honatyával beszélt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) soraiból, és
Ponta szerint még 19 óra van hátra a bizalmatlansági indítvány szavazásáig, a hátralévő időszakban még „racionális” megoldásra juthatnak.
„Elmagyarázom minden kollégámnak, hogy még 19 óra van hátra, amikor racionális megoldásra juthatunk, utána már nem lehet. Utána vagy megbukik a bizalmatlansági indítvány, ami az RMDSZ szavazatai nélkül egyértelmű, és akkor van egy hivatalban lévő kormányunk szeptember-októberig, amely összeveszett saját pártjával, vagy megszavazzák a bizalmatlansági indítványt és akkor minden Klaus Johannison múlik, nálunk nem marad semmi” – állítja Ponta.
Ponta elismételte,
„Ha meglenne a kellő számú szavazatuk, akkor nem követték volna el a hétfő esti tárgyalások során ezt az óriási hibát. Az RMDSZ azt kérte, amit 16 éve kérnek, ők nem hibásak ezért. De egyszer világgá kürtölték, hogy megvannak az RMDSZ szavazatai, utána pedig kiderült, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szavazáson, amit nagyon jól tesznek, hiszen egyik párt sem vesz részt, ami természetes dolog, ugyanis ez a PSD belső harca és nem veszel részt mások harcában, mert neked sem tetszene, ha más beleszólna a te belső harcaidba” – mondta Ponta.
Ponta hozzáette, hogy a bizalmatlansági indítvány után a PSD jövője „tragikus” lesz.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
szóljon hozzá!