Hirdetés
Hirdetés

Pikk-pakk összejött: négy helyi rendőr állt munkába Korondon

Helyi rendőrség alakult a nagyközségben •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Helyi rendőrség alakult a nagyközségben

Fotó: Erdély Bálint Előd

Négy helyi rendőr állt munkába Korondon az elmúlt héten megalakult egységnél, akik kiemelten kezelik majd a közrend fenntartását, illetve a forgalmi problémák megoldását. Jelenleg folyamatban van a szükséges felszereléseik beszerzése, ugyanakkor a székhelyükként szolgáló épület felújítása. Huszonnégy órás szolgálatot teljesít az egység.

Fülöp-Székely Botond

2022. június 08., 11:172022. június 08., 11:17

2022. június 08., 13:402022. június 08., 13:40

A helyi rendőrség megalakításával elsősorban a közbiztonságot szeretnék erősíteni a községben – fejtette ki lapunknak Katona Mihály korondi polgármester. Mint mondta, a közrend felügyelését korábban egy őrző-védő vállalatra bízták, ám az ő hatásköre meglehetősen kötött volt, ezért is döntöttek úgy, hogy létrehozzák az egységet, amelynek tagjai már több esetben és hatékonyabban beavatkozhatnak.

Hirdetés

Katona Mihály közölte, a törvények szerint minden ezer lakos után egy helyi rendőrt alkalmazhatnak, így községükben hat ilyen állást hirdethetnek meg. Egyelőre négy személy csatlakozott az új egységhez, akik e hónap elejétől álltak munkába.

A beosztást ugyanakkor úgy szervezték meg, hogy egész napos (24 órás) szolgálatot biztosítanak. Ennek zökkenőmentessé tétele érdekében újabb két helyi rendőrt szeretnének alkalmazni, már keresik is a megfelelő személyeket.

A polgármester arra is kitért, hogy folyamatban van az egység hatékony működéséhez szükséges felszerelések (egyenruhák, számítógépek, autó stb.) beszerzése. A helyi rendőrség székhelye a polgármesteri hivatal korábbi épületében lesz, ahol most felújítási munkálatokat végeznek.

Rendszerető igazgató

Az egység igazgatói tisztségét Budai József tölti be, aki korábban huszonöt évig az állami rendőrség helyi kirendeltségénél teljesített feladatot, parancsnokként vonult nyugdíjba. Beszélgetésünk során azonnal feltűnt, hogy rendszerető emberről van szó, aki a korábbi szolgálati évei alatt jól megismerte a községet, illetve a közösséget, tisztában van a helyi problémákkal. Lapunknak azt hangsúlyozta, hogy

kiemelten fogja kezelni a közrendet érintő problémák megoldását és megelőzését, ugyanakkor a forgalmi szabályok betartatását is. Rámutatott, nem az a céljuk, hogy bírságokat szabjanak ki a helyiekre, inkább az, hogy mindenki biztonságban érezze magát.

Az igazgatónak az is célja, hogy kollégái jól beszéljenek román nyelven, így erre is hangsúlyt fog fektetni. Az egység munkatársai egy éven belül részt kell vegyenek egy kiképzésen, majd utána sikeresen kell vizsgázzanak, különben az önkormányzat kénytelen lesz megszüntetni a munkaszerződésüket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Magyarországi cég épít étolajgyárat Erdélyben

Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.

Magyarországi cég épít étolajgyárat Erdélyben
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...

Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...
2026. szeptember 25., péntek

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról

Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról
2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
Hirdetés