
Az Arany János és a Rákóczi Ferenc utcák kereszteződésénél kezdték el a munkát
Fotó: Pethő Melánia
Folytatódik a Fogarasy utca felújítása, és elkezdődött a Rákóczi utca rendbetétele Gyergyószentmiklóson. Bár a kivitelezési szerződés határideje decemberben lejár, a szűkös költségvetési keret miatt kénytelen volt átütemezni a betervezett munkálatokat a város önkormányzata. Jövőre is marad tennivaló az említett városrészeken.
2017. június 14., 12:172017. június 14., 12:17
Az Arany János és a Rákóczi Ferenc utcák találkozásánál kezdte el a munkálatokat kedden a brassói Fincodrum, egy nappal azt követően, hogy az önkormányzat illetékesei helyszíni átadás keretében a szakcég rendelkezésére bocsátották a felújítás, illetve a befejezés előtt álló Rákóczi Ferenc és Fogarasy Mihály utcákat.
A Fogarasy utcában a Békény-patakán átvezető híd és a Selyem utca közötti kisebb szakaszt aszfaltozzák, a Rákócziban pedig a Szájvánig tartó részen építik ki az esővízelvezető-hálózatot, előkészítik az útalapot, illetve egy réteg aszfaltot terítenek el.
Fotó: Pethő Melánia
– magyarázta Nagy Zoltán polgármester. A mostanra ütemezett munkálatok – az építő becslése szerint – mintegy két hónapot vesznek igénybe.
A polgármester hangsúlyozta, ezennel nem csak hogy járhatóbbak lesznek az említett utcák, de
ami rendszerint hatalmas tócsákban gyűl meg a rendőrség előtt, illetve innen az örmény templom irányába folyik tovább, és már jelentős károkat okozott a templom falaiban.
Fotó: Pethő Melánia
Az említett városrészeket érintő útépítő munkálatról korábban azt írtuk: az önkormányzat három évre szóló szerződés keretében bízta meg a legjobb ajánlatot adó, brassói székhelyű Fincodrum Rt.-t az Arany János (235 méter hosszú, 6 méter széles), a Fogarasy Mihály (215 m hosszú, 6 m széles), a Cloşca (103 m hosszú 4 m széles) utcák, valamint a Rákóczi Ferenc utca egy részének (595 m hosszú, 7 m széles) felújításával.
Az összességében 1148 méternyi út felújítását célzó munkálatok tervezett összértéke 2 390 883 lej. Arról is beszámoltunk, hogy a munkálatok elkezdésének évében sok bosszúság érte főként az Arany János utca lakóit, mivel az esős ősz miatt hosszú időre felfüggesztette ott tevékenységét a kivitelező, járhatatlan állapotban hagyva az útszakaszt. Az ígéretek szerint ezúttal nem lesznek hasonló kellemetlenségek.
– mondta Nagy Zoltán.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
szóljon hozzá!