Pénznyelő automata az Urban Locato

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

A közművekből kivált cég körüli botrányos helyzetre, az igazgató felmondására reagált Antal Árpád polgármester, kiemelve, nem ő hozta létre a céget, és nem is ő zárja azt be.

Bús Ildikó

2010. május 07., 08:262010. május 07., 08:26

2010. június 03., 19:502010. június 03., 19:50

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Pár napja adta be felmondását az Urban Locato vezetője, Kulcsár Terza József, elmondása szerint a polgármester játszmáit elégelte meg, valamint azt, hogy mindentől megfosztották a vállalatot, így képtelenek dolgozni. Az egy éve tartó huzavona során először a költségvetés elfogadása körül alakult ki hatalmas vita, majd ingatlanok kerültek ki a cégvezetés alól.

Legutóbb pedig a forgótőkét csökkentették a felére, Kulcsár pedig nem akart tovább így dolgozni. A polgáriak azt is kihangsúlyozták, a céget Antal Árpád András hívta életre, mégsem kezeli egyenragúként a többi helyi vállalattal. A cég jövőjéről döntenek tehát nemsokára, amint a megbízott Bálint József MPP-s alpolgármester felméri annak gazdasági helyzetét.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Antal Árpád András polgármester sajtóértekezleten kiemelte, nem ő hívta életre az Urban Locatót, ez téves felfogás és elutasítja, hanem a kényszerhelyzet. A városvezető ismételten hangsúlyozta azt is, hogy az elvárásokkal ellentétben a cég nem termelt hasznot, minden hónapot veszteséggel zárt, így igazi fekete lyukként nyelte a pénzt.

A polgármester plasztikus hasonlattal élve úgy fogalmazott, a cég alkalmazottai minden hónap elején jóhiszeműen lementek az úgynevezett bányába 400 millió lejjel, ott dolgoztak, megfeszített munkát végeztek, ám hónap végén mégis csak 100 millió lejjel jöttek fel.

Ez a helyzet pedig tarthatatlan volt, bármilyen más szándékot is keresnének mögötte, emelte ki Antal. Ugyanakkor azt is nehezményezi ahogyan felmondott Kulcsár, ugyanis a felmondása nem tartalmazott semmiféle indoklást, és gazdasági bizottsági ülésen sem indokolta meg tettét. Ennek ellenére a történések után sajtótájékoztó keretében ismertette különböző vádjait, és okát a felmondásának. A cég gazdasági állapotának kivizsgálása folyamatban van, ezt követően dől el az ott dolgozó 29 ember és a vállalkozás sorsa is.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés