
Fotó: Gligor Róbert László
Új feladatokkal és kihívásokkal indul az új év a Küküllő menti kisvárosban. Hegyi László alpolgármester reménykedik, hogy az év végéig sikerül ezeket révbe vinni.
2012. január 23., 16:502012. január 23., 16:50
2012. január 23., 17:002012. január 23., 17:00
Még az idén befejeződhet a hálózatok kiépítése
A közel három éve elkezdett ivóvíz- és csatornahálózat-építési munkálatoknak mintegy háromnegyede elkészült – tudtuk meg az elöljárótól. Reális esély van arra, hogy az idén befejeződjenek a munkálatok, hiszen a minisztériumi források szerint a beruházáshoz megítélt állami támogatás fennmaradt része biztosítva van. Ám ehhez a kisvárosnak is egy óriási feladatot kell teljesíteni, ami egyelőre meghaladni látszik erejét. Ugyanis a felvállalt 15%-os önrészből (amely 2,8 millió lejt jelent) mindeddig csak 1 milliót sikerült biztosítani, és költségvetési kiutalásokban sem reménykedhetnek igazán. Ennek ellenére a kivitelező cég ismét hozzálátott a munkálatokhoz. Néhány utcában még le kell fektetni a gerincvezetéket, néhol már csak a bekötések vannak hátra, továbbá a csomópontoknál csatlakoztatni kell a vezetékeket. A Küküllő és a Küsmöd pataka között elkészült az ivóvíztisztító, a település alsó felében pedig lassan befejezik az új szennyvíztisztító építését is.
Az elöljáró elismeri: a településen sár van a munkálatok miatt, de reményeik szerint nem sokáig. Ugyanis az idén európai források felhasználásával hét és fél kilométer utcát aszfaltoznak le. Ezért a munkálatokat úgy csoportosították, hogy ezeken a szakaszokon mihamarabb befejezzék a hálózatos infrastruktúra kiépítését. Hamarosan aláírásra kerül a szerződés, így az erdőszentgyörgyiek nagy része is hamarosan megszabadul a sáros utcáktól.
Sebészeti részleggel bővül a kórház
Októberben új rendelő kialakítását kezdték el a városi kórháznál. Az egyik garázsépületet sebészeti részleggé alakítják át. Az önerőből végzett beruházás során a belső munkálatokat (vízvezetés, áram- és vízellátás, csempézés, meszelés) már el is végezték, a közeljövőben felmérik, hogy milyen eszközök szükségesek ide és mennyibe kerül. A kórháznak nincs sebésze, de keresnek olyan szakembert, aki vállal majd heti 1-2 napos szolgálatot az intézményben. A részleg létrehozásával azt szeretné elérni a város, hogy a kórházat megtartsa a negyedik kategoriás besorolásban.
Közszolgáltatási vállalatot indítanának
Saját közszolgálati vállalat beindítását fontolgatja a városi önkormányzat. Az ötlet már régebb felvetődött, de most vált igazán időszerűvé. Jelenleg azt vizsgálják, hogy milyen jogi követelményeknek kell megfelelni, és elindítják az engedélyeztetési folyamatot.
A közszolgáltatási egység az ivóvíz- és csatornahálózat karbantartását, a hulladékbegyűjtést, a közterületek és zöldövezetek fenntartását, a ravatalozó működtetését és a közintézmények karbantartását látná el. A fő cél azonban az, hogy ezeket a szolgáltatásokat az önkormányzat kézben tartsa és ezáltal olcsóbbá tegye a lakosság számára azokat, ugyanakkor a helyi munkaarő számára kenyeret biztosítson. Az alpolgármester úgy véli: a víz- és csatornahálózatnál néhány évig nem kell beruházni, és ha a kezükben tartják a rendszer fenntartását, működtetését, a befolyó díjak nem egy külső cég zsebébe kerülnek, hanem vissza tudják fektetni a hálózatba.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.
Megszorításokra készül a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát az évek óta elhúzódó gazdasági bizonytalanság miatt. Első körben hatszáz alkalmazottat küldenek technikai munkanélküliségre, illetve felbontanak több karbantartói szerződést is.
szóljon hozzá!