Archív
Fotó: Veres Nándor
Keddtől péntekig iratkozhatnak be a tanulók az őszi érettségi vizsgára. Azok a tanulók, akik sikerrel pótvizsgáznak, július 27-én iratkozhatnak be a vizsgára.
2018. július 10., 12:552018. július 10., 12:55
Az oktatási minisztérium által összeállított program szerint augusztus 20-án kerül sor a román nyelv és irodalom, augusztus 21-én az anyanyelv és irodalom, augusztus 22-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgy, augusztus 23-án a szaknak megfelelő választott tantárgy írásbeli vizsgájára – számol be az Agerpres.
Az eredményeket szeptember 1-jén 12 órakor függesztik ki, óvásokat ugyanezen a napon fogadnak. A végleges eredményeket szeptember 6-án teszik közzé.
Eszméleténél volt a négyes halálos áldozatot követelő terepjárós baleset fiatal túlélője, amikor a hegyimentők rátaláltak. Végül mentőhelikopterrel vitték kórházba, de előtte szóba tudott állni a hegyimentőkkel.
Miközben a villamos energia ársapkájának megszüntetése, valamint az általános forgalmi adó (áfa/TVA) és a jövedéki adók – főként az üzemanyagoké – emelése napról napra felfelé pörgeti az árakat, a vásárlóerő egyre inkább gyengül.
Lopott személygépkocsit vezetett a gyanú szerint az a sofőr, akit már Magyarországon el akartak fogni, de nem sikerült azelőtt, hogy átlépte volna a román határt.
A szeptember 1–30. között tartó Tengerpart mindenkinek elnevezésű program keretében a turisták a nyári főszezonhoz képest akár 60 százalékkal olcsóbban üdülhetnek.
Különböző művészeti ágak találkoztak a IX. Alternatív Összművészeti Diáktábor idei műhelyeiben. A szervezők merészen párosítottak, a diákok pedig fogékonyak voltak az újdonságra: a tábor nyolcvan résztvevője maradandó élményekkel térhet haza.
Elsőfokú szélriasztás van érvényben vasárnap estig tizenöt megyében, köztük a székelyföldi megyékben is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az elmúlt időszakhoz képest igencsak lehűlt az idő vasárnapra virradóan, az Omu-csúcson pedig fagypont alá esett a hőmérséklet augusztus 24-e hajnalán.
A Richter-skála szerint 4,2-es erősségű földrengés történt vasárnap reggel 7 óra 15 perckor Vrancea megyében, a Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.
Számos hegyet ajánlhatnánk kirándulási célpontként, hiszen Székelyföld bővelkedik felhőket botlasztó magaslatokban. Most a Nagy-Nemerére esett a választásunk, amelynek titka megfejtéséhez csak akkor kerülhetünk közelebb, ha körbenézünk a csúcsáról.
Egy 73 éves, külföldi motorost harapott meg egy medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. Az eset akkor történt, amikor a férfi a forgalmi torlódás miatt megállt.
szóljon hozzá!