
Többször is volt csőtörés a szóban forgó hálózaton, napokra ivóvíz nélkül maradtak azok, akiket ellátott. Archív
Fotó: Molnár József/Facebook
Úgy tűnik, nincs felelőse a Tusnádfürdőt ellátó, hét éve elkészült vízvezeték gyatra állapotának, amelynek kiváltására újat kell építeni, mert a rendszeres csőtörések napokig ivóvíz nélkül hagyják a fürdővárost és Tusnád községet.
2021. december 09., 08:222021. december 09., 08:22
2021. december 09., 10:262021. december 09., 10:26
Az Országos Beruházási Társaságtól (CNI) kértünk magyarázatot arra, hogy miért került ilyen helyzetbe a város a rendszeres csőtörések miatt, amikor hét éve, 2014-ben fejezték be a CNI által építtetett, Csíkszentsimontól Tusnádfürdőig tartó új szállítóvezetéket. Arról érdeklődtünk, hogy
A válaszból ez nem derül ki.
A CNI-től érkezett válasz szerint, amelyet az intézmény vezérigazgatója, Manuela Irina Pătrășcoiu jegyez,
Mivel ugyanebben az időszakban történt a 123A jelzésű, Csíkszentkirályt Tusnáddal összekötő megyei út felújítása is, amely jótállási időszakban volt,
Ilyen körülmények között a munkálatok befejezésére egyetlen lehetőség volt:
– derül ki a levélből. Az így megtakarított pénzt Tusnádfürdő város és a vízszolgáltató Goscom Kft. kérésére a vízhálózat bővítésére használták fel, amely így 14 ezer méter helyett 15 ezer 407 méter hosszúságú lett – tudtuk meg. A válaszadó kitér arra is, hogy
A jótállási időszak lejárta utáni végső átvétel 2019 februárjában történt. A CNI vezetője szerint a munkálatokat követte a műszaki ellenőr, a vezeték méretezését a tervező a törvénynek megfelelően végezte, a kivitelezőnek pedig kötelessége volt ellenőrzött minőségű anyagot használni.
Ez a hivatalos magyarázat, a valóság viszont sokkal kellemetlenebb. Az ellátóvezeték nem csak azon a szakaszon szakad ki azóta is rendszeresen, ahol a már szétmálló fémcsövek helyettesítik, hanem Csíkszentsimon és Csatószeg területén is. Csak néhány példa: tavaly augusztus 3-án
De volt idén januárban is csőtörés-sorozat, nyáron pedig háromszáz méternyi fémcsövet cseréltek új polietilén vezetékre. A meghibásodások száma ennél sokkal nagyobb,
Az új vezetékről egyébként egy tavaly elvégzett szakértői vizsgálat megállapította, hogy elégtelen minőségű, nem bírja a szolgáltatáshoz szükséges víznyomást.
A város által a CNI-hez idén benyújtott pályázati dokumentáció az új vezeték, víztartályok, szivattyúház és klór helyett ózont alkalmazó vízkezelő állomás építésére is kiterjed, a beruházás becsült értéke meghaladja a 7 millió eurót.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.
Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.
Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.
Mintegy 7,5 millió lejt csoportosítottak át csibai utcák leaszfaltozására az Anghel Saligny program finanszírozásából a csíkszeredai önkormányzati képviselők szerdai, rendkívüli ülésén.
Elsüllyedt szerda reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben, folyamatban van az incidenskor a fedélzeten lévő személyek keresése és mentése – tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.
Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.
Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján
1 hozzászólás