Palermóba várnak csíkszeredai önkénteseket

Számtalan érdekes programot futtat a csíkszeredai Soros Oktatási Központ, amely most éppen olyan ötven év fölötti személyt keres, aki nyáron három hetet Palermóban töltene önkéntes munkával.

D. Balázs Ildikó

2010. január 21., 14:542010. január 21., 14:54

2010. január 21., 15:052010. január 21., 15:05

Galéria

Önkéntességi csereprogramban vesz részt a csíkszeredai Soros Oktatási Központ, mely ezúttal nem fiataloknak, hanem idősebb személyeknek ad lehetőséget külföldi tapasztalatszerzésre. Az Európai Bizottság által finanszírozott programban egy olaszországi intézmény a Soros partnere, ennek köszönhető tehát, hogy két csíkszeredai ötven feletti személynek lehetősége nyílik a nyár folyamán három hetet önkéntesként Palermóban tölteni – tájékoztatott Lázár Csilla, a Soros Oktatási Központ munkatársa.

A csereprogram keretében ősszel két hasonló korú olasz állampolgárt fog három héten át önkéntesként foglalkoztatni a Soros. A résztvevőknek szórakoztató, vizuális elemekkel gazdagított bemutatót kell majd tartaniuk többféle közönség előtt a régióról/városról, ahonnan jönnek. Ezen kívül bekapcsolódnak majd a vendéglátó szervezet mindennapi munkájába, például részt vesznek különféle célcsoportok számára rendezett tevékenységeken, közös főzésen, kertészkedésen, vagy bármi más, a saját érdeklődési területüket a vendéglátó intézmény igényeivel ötvöző projektben.

\"Azon ötven felettieket, akik úgy érzik, hogy vállalnának egy ilyen kalandot, emellett elboldogulnak olasz vagy angol nyelven, és elég nyitottnak, illetve rugalmasnak ismerik önmagukat várjuk a Soros Oktatási Központban egy rövid beszélgetésre\" – fordul az esetleges érdeklődőkhöz Lázár Csilla.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe

Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.

Öt nap élménye sűrűsödött az idei utolsó tusványosi nagykoncertekbe
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
Hirdetés