
Fotó: Kristó Róbert
Elküldték az önkormányzathoz a posztcsökkentés megvalósítása érdekében kidolgozott javaslataikat a csíkszeredai tanintézmények igazgatói. Osztály-összevonások, szak- és művészeti iskoláknál a törzsanyag összevonása, kis létszámú óvodák esetében pedig az adminisztráció összevonása merült fel lehetőségként.
2010. január 24., 17:462010. január 24., 17:46
2010. január 24., 19:452010. január 24., 19:45
Fotó: Kristó Róbert
Az oktatásban elrendelt posztcsökkentések ügyében a helyi önkormányzatoknak van döntő szerepük. Csíkszeredában az önkormányzat javaslatokat kért az iskoláktól a lehetséges megoldásokról. Mint ismeretes, Hargita megyében 328 állással lehet kevesebb következő tanévtől a tanügyben, és a béralapra is kevesebb pénz érkezik. Antal Attila oktatásért felelős csíkszeredai alpolgármester az iskolaigazgatók javaslatairól elmondta, az egyik meglátás az volt, hogy a különböző bérpótlékok csökkenése nagymértékben hozzá fog járulni ahhoz, hogy idén az alacsonyabb béralapba beférjenek.
Az alpolgármester ismertette, tanévkezdéstől helyenként felmerül az osztály-összevonás lehetősége, a szakiskolák és a művészeti oktatás terén pedig a törzsanyag egyesítésének az ötlete merült fel. Eszerint a kis létszámmal működő szakosztályok esetében a diákok a szaktantárgyakat külön, a magyart, románt, földrajzot, történelmet stb.-t viszont együtt tanulhatnák. Egy másik lehetőség lehet a költségcsökkentésre – ezt az önkormányzat még nem elemezte részletesen – a különféle szolgáltatások, például az iskolákban működő mosodák összevonása. Az esetleges intézmény-összevonásokról Antal Attila azt mondta el, hogy felmerült a kis létszámú óvodák összevonásának a lehetősége. Az adminisztrációt vonnák össze egy nagyobb jogi személyiségbe, az oktatás viszont továbbra is a helyén maradna, több épületben működne – mutatta be Antal Attila.
Az alpolgármester elmondta, mindezek egyelőre elképzelések, amelyeket még elemezni és kiegészíteni fognak, majd az így összeálló javaslatcsomagot egyeztetik a tanfelügyelőséggel is. Ezt követően ismét megbeszélik a javaslatokat az igazgatókkal, és ha más ötlet nem kerül, akkor áttérnek a döntések meghozatalára.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.
szóljon hozzá!