Csíkszeredában a hét elején láttak hozzá az Európai Unió intervenciós tartalékaiból származó élelmiszer-támogatás szétosztásához. A polgármesteri hivatal szociális osztálya által összeállított táblázatok alapján 2207 személy jogosult a támogatásra. Közel egy hét alatt 85 tonna élelmiszer talál gazdára.
2012. január 10., 16:572012. január 10., 16:57
2012. január 10., 18:272012. január 10., 18:27
Többek között biciklivel és kiskocsival is igyekeztek a csomagokat elszállítani
A Madezit Kft. Szentlélek utca 49. szám alatti lerakatában személyenként 8 kilogramm rizst, 14 kilogramm finomlisztet, 9 kilogramm kukoricalisztet, 2 kilogramm tésztát, 1,1 kilogramm kekszet és 1,5 kilogramm tejport osztanak ki. Péntekig, naponta 10 és 14 óra között vehetők át a támogatások – tájékoztatta portálunkat Kövér Katalin, a polgármesteri hivatal szociális közszolgálatokért felelős irodavezetője. Kifejtette: az élelmiszer-támogatásra a szociális segélyben részesülők, a segélyezett munkanélküliek, a fogyatékos személyek (I. és II. fokozat), valamint a kisnyugdíjasok – akiknek 400 lejnél kevesebb a jövedelmük – jogosultak. A gördülékeny kiszolgálás érdekében a támogatásban részesülők sorszámot kapnak, ugyanakkor a helyi csendőrség emberei is vigyázzák a rendet.
Kedd délelőtt is nagy volt a sürgés-forgás a Madezit raktárának udvarán, az ajtóban álló csendőr a sorszám alapján engedte be az igénylőket az épületbe, hogy ott átvehessék a nekik járó csomagot. Egy embernek egyszeri elvitelre, súlyosnak bizonyult a kiosztott élelmiszermennyiség, ezért ki barátokat hívott, ki családtagokat, rokonokat kért fel segíteni, volt, aki kiskocsival húzta haza a csomagokat. A legtöbben annak örültek, hogy nincs túl nagy hideg. A sorban állást ez megkönnyítette, még akkor is, „ha minden gördülékenyen zajlik, és nem kell túl sokat ácsorogni” – fogalmaztak egyöntetűen a várakozók.
Az 52. sorszámmal várt a raktárbejárat előtt György Ferenc, aki nagyon jó ötletnek tartja ezt a fajta megoldást, mert így „mindenki tudja, mikor következik”. Az élelmiszercsomag fontos a megélhetéshez, mert nagyon kevés a nyugdíj, így az élelem mindig jól jön – fogalmazott György.
„Én az asszonynak segítek hazavinni a csomagot” – magyarázta Fülöp Zsolt. Elmondta, a családban a felesége jogosult az élelmiszer-támogatásra, mert neki nem haladja meg nyugdíja a 400 lejt, ezért nagy segítség ez a támogatás. Mivel csak ketten vannak, nem fogynak nagymértékben a kiosztott élelmiszerek, így még tavalyról is van egy kevéske, de fontos, hogy van, mihez nyúlni – fűzte hozzá Fülöp.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
szóljon hozzá!