Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Az úttestet elhagyva először egy fémoszlopnak, majd egy ház kerítésének ütközött egy jármű szombaton délelőtt Fenyéden. Vezetőjét kórházba szállították.
2023. augusztus 12., 13:242023. augusztus 12., 13:24
A baleset kevéssel 10 óra után történt: egy 44 éves székelyudvarhelyi férfi, miközben autójával a 13A jelzésű országúton lakóhelye irányába közlekedett, egyelőre tisztázatlan körülmények között Fenyédnél lesodródott az úttestről, először egy fémoszlopnak, aztán egy lakóház kerítésének csapódva. A sofőrt sérülései miatt kórházba szállították. A vizsgálatok szerint nem fogyasztott alkoholt az esetet megelőzően – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többek között Csíkszereda költségvetését módosították a helyi önkormányzati képviselők júliusi ülésén. A távhőszolgáltató Goscom Rt.-nek újabb 2,5 millió lejes támogatást szavaztak meg.
Hatósági felügyelet alá helyezték csütörtökön a négy halálos áldozatot követelő Duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.
Székelyvarság idén augusztus 1–3. között rendezi meg a 46. Málnaszüret-fesztivált, ahol három napon át színes programokkal várják a látogatókat.
Szentegyháza is részt vesz az idei Virágos Magyarország programban. A rangos környezetszépítő verseny célja nemcsak az esztétikum, hanem a fenntarthatóság, közösségi szerepvállalás és innováció értékelése is.
Súlyos, a város költségvetését nagyon érzékenyen érintő probléma kezdett kibontakozni a csütörtöki székelyudvarhelyi tanácsülésen. A tervezetthez képest több tízmillió lejes hiány tátong a büdzsében, és egyes költségterhek értéke még nem is ismert.
Daniel David kifejtette, azért vállalta el az oktatási tárca vezetését, hogy segítsen, nem pedig azért, hogy hátráltasson, és hangsúlyozta, már régen bejelentette volna lemondását, ha ez megoldotta volna az oktatás és kutatás pénzügyi helyzetét.
Két autó ütközött össze Székelyudvarhelyen csütörtök reggel, mindkét sofőr kórházba került, a baleset okai egyelőre tisztázatlanok.
A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 júniusában a májusival egyenlő 5,8 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
Legalább negyven banival fognak drágulni az üzemanyagok az áfa és a jövedéki adó emelése miatt augusztus 1-jétől.
szóljon hozzá!