
Fotó: Kristó Róbert
Máris szép számban érkeztek erdélyi diákoktól pályázatok a magyarországi Székely-Hargita Alapítvány által nemrégiben meghirdetett Ide születtem – történetek Székelyföldről és Magyarországról című pályázati felhívásra – tájékoztatott Busch Balázs, az alapítvány kurátora.
2010. április 26., 18:382010. április 26., 18:38
Fotó: Kristó Róbert
Irodalmi pályázatuk népszerűsítése érdekében a budapesti székhelyű Székely-Hargita Alapítvány munkatársai a napokban Székelyföldön jártak, néhány iskolát is felkeresve.
„Jóformán vissza sem érkeztünk Székelyföldről, és az első pályázatok már a postafiókban voltak. Amikor például Székelyudvarhelyen a Tamási Áron Gimnázium magyartanára meglátott, tudta, miért jövünk, és már mutatott is egy novellát. A zetelaki iskola igazgatója pedig megnyugtatott, diákjaik közül kevesen rendelkeznek irodalmi vénával, de pályázat azért lesz. Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is alakulnak a dolgaink” – számolt be a kurátor.
A beérkezett pályázatok közül az első negyven nyertes mű írói egyhetes balatoni nyaraláson vehetnek részt. A díjként hirdetett tábor költségeit megszavazta a Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma, a tábor szervezésében segítséget vállalt a Balatonakali Erdélyi Kör, a cserkészek tematikus programokkal készülnek – újságolta Busch Balázs.
„Azért is nagy jelentőségű a pályázat sikere, mert meg akarjuk mutatni, hogy összetartozunk, és hogy ezt a fiatalok is tudják. Mi is ide születtünk, és ez lesz a legújabb történetünk. A pályázóknak üzenjük, hogy még majdnem két hét hátravan. A még nem pályázóknak pedig: ha eddig nem, mindig történik olyan, amit le kell írni, és be kell küldeni” - fejtette ki Busch Balázs.
A pályázaton való részvétel feltételeiről bővebb információkat a www.szekelyhargita.hu honlapon találhatnak az érdeklődők.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.