Székelyföld nem Románia! – ezt írták a Nagy Románia Párt sepsiszentgyörgyi székházának falára ismeretlen tettesek, immár második alkalommal.
2011. június 30., 12:302011. június 30., 12:30
2011. július 08., 13:492011. július 08., 13:49
A párt helyi vezetősége feljelentést tett a rendőrségen, és Gică Agrigoroaie, a párt megyei elnöke elmondta, nem lepődik meg az ilyen tetteken, de felháborítónak tartja. Az oka pedig nem más, mint az, hogy ők nem értenek egyet Székelyföld, a régió autonómiájával, és emiatt érik támadások. Agrigoroaie azt is kifejette, azon sem lepődne meg, ha a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai állnának az ügy mögött, hiszen nyilvánvaló, hogy az elkövetőknek személyes gondjai vannak a román párttal.
Az ügyben megkerestük a HVIM sepsiszentgyörgyi szerveztének elnökét, Pál Hunort is, aki elmondta, most hall először erről a dologról, és felháborítónak tartja, hogy velük hozzák összefüggésbe, mert nem ők voltak az elkövetők. A párt vezetősége feljelentést tett ismeretlen tettes ellen – mondta Buzsi Andrea, a Kovászna megyei rendőrség szóvivője, ők pedig kivizsgálást indítottak az ügyben.
Legutóbb tavaly ősszel történt hasonló incidens, akkor a zászlót lopták el szintén ismeretlen tettesek a párt székházának homlokzatáról. A Nagy-Románia Párt Kovászna megyei szervezete Sepsiszentgyörgy egyik lakónegyedében található, egy tömbház földszintjén. „Így könnyen meggyalázhatják a zászlót vagy firkálhatnak bármit a falra” – mondta a pártelnök. Ottjártunkkor zárt ajtókat találtunk a pártszékházban, az elnököt is telefonon értük el, egy biztonsági őr viszont a lépcsőház előtt vigyázta a rendet.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
szóljon hozzá!