
Fotó: Kristo Robert
Szomorú sorsú tizenhat éves lány és édesanyja kér segítséget szűkebb és tágabb környezetétől. A kilencedik osztályos Sánta Emesének mielőbb hátgerincműtétre lenne szüksége, ám a család nem tudja előteremteni a magyarországi beavatkozáshoz szükséges több millió forintos összeget.
2010. április 12., 12:072010. április 12., 12:07
2010. április 12., 15:492010. április 12., 15:49
Fotó: Kristo Robert
„Emese ikertestvére nyílt gerinccel született, hat hónapos korában halt meg, Emesénél pedig fokozatosan alakult ki a gerincferdülés. Állapota már nagyon súlyos, az elferdült gerinc nyomja a belső szerveket. Sokáig orvosi fűzőt hordott, most már műteni kellene” – vázolta lánya helyzetét Sánta Viola Mária.
Fotó: Kristo Robert
Emese könnyeit törülgeti, látszik a tizenhat éves lányon, sokat búslakodik. „Nagyon fáj a hátam, a gyomrom, rosszul vagyok, ha sokat gyalogolok, de nem is bírom” – sírja el magát. „Számítva az együttérző emberek segítségére, kérjük, hogy aki teheti, lehetősége szerint segítsen a műtét árának összegyűjtésében. Imádságos hálával köszönünk minden segítséget” – kéri a Sánta család. Anyagi támogatást a Román Fejlesztési Bankban megnyitott bankszámlára várnak (Cod IBAN: RO42BRDE210 sv 2277720100).
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.