
Élete folyamán nyolcvanöt országban járt, csak ebben az esztendőben tizenkilenc államot keresett fel Lukács Csaba újságíró, aki kedd este Csíkszeredában mutatta be a Micsoda útjaim könyvsorozatának első kötetét.
2011. június 21., 21:032011. június 21., 21:03
2011. június 22., 15:152011. június 22., 15:15
Lukács Csaba könyve megvásárolható a Székelyhon.ro internetes oldal webáruházában
„Egy szabályt tűztem ki magam elé: évente legalább tíz országot meg fogok látogatni. Csak azon államok számítanak a játékban, amelyekben legalább egy napot aludtam is, a repülős vagy autós átutazás tehát nem érvényes” – mondta a meglepően alacsony létszámú – szám szerint huszonkilenc tagú – hallgatósága előtt viccesen a négy állomásos könyvbemutatója második helyszínén Lukács Csaba. Úti beszámolójában olyan országokról mesélt, amelyekben jelen pillanatban diktatórikus az állami berendezkedés.
Bolívia, amely nem ismeri el tévedését
Sokkoló képekkel indított a Magyar Nemzet munkatársa: három férfi holttestfotóját mutatta, azon személyekét, akik a kalandor életű Eduardo Rózsa Flores hívó szavára pár évvel ezelőtt Bolíviába látogattak, ahol a helyi titkosszolgálat államcsínnyel gyanúsította, és egy éjszaka kegyetlen módon lemészárolta őket.
„A társaság tagja volt a szovátai Tóásó Előd is, aki börtönbe került, nemrég sikerült őt meglátogatnom. Erről az utazásról szól könyvem egyik fejezete” – magyarázta Lukács Csaba. Az immár 972 napja az egyik bolíviai börtönben raboskodó Tóásó Elődnek, akárcsak börtöntársainak, magának kell előteremtenie napi eledelét, ugyanis „a helyi törvények értelmében egyetlen rab sem kaphat élelmet, mivel eljátszotta a társadalom bizalmát. Hozzátartozóik viszont vihetnek nekik ennivalót. Lévén, hogy Előd hozzátartozói Bolíviától 16 ezer kilométerre élnek, ezért Magyarországról próbálunk segíteni rajta.” Az újságíró szerint a magyar kormánynak az Európai Unió soros elnökeként lenne esélye kiszabadítani a szovátai fiatalembert, ám ez ügyben mindeddig egyetlen lépést sem tett. „A diktatúrák vezetőire az a jellemző, hogy sosem ismerik el esetleges tévedésüket, ezért Evo Morales bolíviai elnöksége alatt lehetetlen megjósolni, mikor szabadulhat Előd” – vélekedett Lukács.
Észak-Korea, ahol másképp telik az idő
A magyarországi baptista szeretetszolgálat munkatársaként Lukács Csaba két alkalommal is megfordult Észak-Koreában. A világ politikailag talán legelzártabb országában a turisták annyi kísérő személyt kapnak maguk mellé, amennyi a külföldiek száma. „Kiváló példa az észak-koreai önkényuralmi rendszerre, hogy az ottani időt Kim Ir Szen diktátor 1912-es születésétől számítják, most tehát 99-et mutat az ottani naptár” – nyújt betekintést a távol-keleti ország számunkra érthetetlen világába. A világ legabszurdabb országának nevezi a Koreai-félsziget északi államát, ahová csak úgy juthatnak be a segélyszervezetek, ha legalább évi ötmillió dollár készpénzzel támogatják a rezsimet, továbbá nem kérdezik, hogy mire költik a hatalmas összeget, és a segély nem a kapitalista Egyesült Államokból, a szomszédos Dél-Koreából vagy a közeli Japánból érkezik.
Két mondat Kubáról
Lukács Csaba kubai útjára is kitért. Mint mondta, a karibi országban egy egyetemi tanár havi fizetése tizenöt eurónak megfelelő összeg. Ugyanakkor ez az egyetlen ország a világon, ahol a személyautók átlagéletkora magasabb a lakosságénál. „Ezekben az országokban az a közös, hogy a legjobb onnan eljönni” – zárta élménybeszámolóját Lukács Csaba, aki úgy tervezi, idén karácsonyra elkészül a Micsoda útjaim könyvsorozat újabb kötete, amelyben a katasztrófák sújtotta államokba kalauzolja el az olvasókat.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
szóljon hozzá!