Örökbefogadásról, ahogy Kádár Annamária látja

– Mi volt a legnagyobb meglepetés, ami a gyerekekkel kapcsolatban ért benned?

– Az az érdekes, hogy nem emlékszem ilyen meglepetésekre, annyira természetes volt minden. Sokszor felkeltem éjjel, néztem Lilla arcát, s gondolkodtam, hogy mikor szültem ezt a gyereket? Annyira az enyém volt, hogy jött minden magától, akkora volt az öröm, hogy ez a nagy eufória minden mást elnyomott. Két olyan könnyű temperamentumú gyereket kaptunk, akik éjjel aludtak, ettek nagyokat, közben mosolyogtak.

– Zsolna még hasonlít is rád.

– Igen, nagyon. Ő pont úgy néz ki, mint én.

– Mit tanácsolnál azoknak, akik még nem mertek ebbe belefogni, de gondolkodtak már az örökbefogadáson?

– Arra kell felkészülni, hogy ez egy hosszú út. Van benne rengeteg várakozás, mert a rendszer nem működik gyorsan, és ez normális is, mert vannak felkészítési folyamatok, de ettől nem kell megijedni. Először lélekben kell erre felkészülni, és a partnerrel együtt. Nem biztos, hogy mindketten egyszerre lesznek erre készen, a férjem például sokáig hallani sem akart arról, hogy örökbe fogadjunk, és ezt nyíltan felvállalja. Ahogy teltek az évek, történtek a dolgok, egyszer csak azt mondta, hogy készen vagyok. Ezt ki kell várni. Ez egy folyamat, aminek a vége az is lehet, hogy a pár eldönti, hogy nem. Viszont sok szép történet van körülöttünk.

– Ismertek másokat is Marosvásárhelyen vagy a baráti körből, akik örökbefogadtak?

– Igen, nem csak itt, hanem Magyarországon is. Van egy részük, ahol már nagyobbak a gyerekek, és nem feltétlenül akarják, hogy tudja a környezet, hogy örökbe fogadottak. Egy tévés műsorba kerestünk anyukákat, akik felvállalják. Sok visszautasításba ütköztünk, amíg került végül három pár, akik elmondták nyilvánosan a történetet, itt kisebbek voltak a gyerekek. Azt látom, hogy ott, ahol nagyobbak és később tudták meg a történetet, az ő döntésük is, hogy felvállalják-e a kortársaik előtt vagy sem, és ez érthető.

– Mi a jó döntés, hogy kiskortól ebbe a történetbe nőjenek bele a gyerekek, vagy legyen egy időpont, amikor elmondják nekik a szülők?

– Abban hiszek, hogy a történetünk velünk együtt kell nőjön, mert akkor lesz természetes, életszerű. Hogy ne serdülőkorában szembesüljön ezzel, hogy amiben eddig hitt, nem igaz. Mi mindkét szülinapjukat meg szoktuk ünnepelni, az egyik, amikor valóban születtek, a másik az a nap, amikor a mi életünkbe kerültek. Igazából a másodikra csak élményeket lehet ajándékozni, egyrészt azért, hogy elkerüljük a tárgydömpinget, másrészt azért, mert tudjuk, hogy vannak olyan ajándékok, amelyek nem feltétlenül kézzel foghatók, erre tudatosan is próbáljuk készíteni őket. Azt el tudom képzelni, hogy ha valaki felnőtt korában szembesül azzal, hogy örökbe fogadták, akkor csalódásként éli meg, hogy megtörik a bizalom, ő tudott valamit, és utána helyére kell kerüljön a másik történet is. A Lilla és Tündérbogyó mesének a címlapján van a Szívemben születtél című mese illusztrációja, amelyet pont Lillának írtam az egyéves szülinapjára, mert szerintem minden szülőnek lehet ilyen története, amit a saját szavaival mesél el. S ha ezt sokszor mondja el, akkor a gyerek részévé is válik, és onnan már könnyebb minden.

– Romániában nehezebb vagy könnyebb gyereket örökbe fogadni, mint mondjuk Magyarországon?

– Magyarországon van nyílt örökbefogadás, Romániában nincs.

– Ez mit jelent?

– Hogy a szülő ismeri az anyát, egy alapítványon keresztül például. Ott lehet a gyerek születésénél, utána hat hét alatt rendeződnek a papírügyek, a nevére kerül a gyerek, a természet szerinti anya lemond róla. Nálunk ez egy jóval hosszabb folyamat, az örökbefogadó szülő és az anya nem ismerhetik egymást, és van egy hosszú országos szintű várakozási lista, és egy összetársítás a várakozó szülők és a gyerekek között. A felkészítő folyamat után következik a gyerekkel való találkozó, majd a gyámügy eldönti, hogy találnak-e a gyerekkel vagy sem. Ha valaki elindul ezen az úton, akkor mindenképp a gyámügynél kell kezdeni, felvilágosítást kérni, a törvényes kereteket tisztázni, megtörténik a család pszichológiai és szociológiai felmérése. A családi elhelyezésnél is ugyanezen az úton kell végigmenni, először megvizsgálják az anyát, a családot, és létezik egy bizottság, amely eldönti, hogy jöhet a gyerek, vagy sem.