
Fotó: Kristo Robert
A Román Örökbefogadási Hatóság egy tájékoztató kampánya keretében március 1–8. között úgynevezett örökbefogadási napokat tartanak a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnál. A kampány célja az örökbefogadások számának növelése örökbefogadó családok toborzásával, valamint a lakosság tájékoztatása.
2010. március 01., 17:282010. március 01., 17:28
2010. április 07., 20:032010. április 07., 20:03
Fotó: Kristo Robert
A kampány keretében a hét folyamán a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság információkat szolgáltat, és információs anyagokat bocsát az érdeklődők rendelkezésére a megyei tanács épületének földszintjén felállított standon naponta 10.00–12.00 óra között, valamint a munkaidő többi részében a Jogügyi és örökbefogadási osztályon, a 307-es irodában, a megyei tanács épületének harmadik emeletén. A héten a Gyermek Telefonja szolgáltatás keretében az örökbefogadásra vonatkozó információkkal is szolgálnak, ingyenes hívható tehát a 0800–800303-as telefonszám.
Mint Elekes Zoltán vezérigazgatótól megtudtuk, tavaly Hargita megyében hét, tavalyelőtt nyolc gyermeket vettek örökbe. Jelenleg, a vezérigazgatóság adatai szerint, nyolc család várakozik arra, hogy gyermeket fogadhasson örökbe, három olyan gyermeket tartanak nyilván, akinél a procedurát elindíthatják, szüleik ugyanis beleegyeztek az örökbeadásba, míg négy gyermek esetében az örökbeadás folyamatban van.
Az örökbeadásnál elsődleges feltétel – jegyezte meg Elekes –, hogy a szülő beleegyezzen ebbe. „Sokkal több szülő szeretne örökbefogadni, de kevés az örökbefogadható gyermek. Ugyanis, ha a szülő a törvényszék előtt nem mond le gyermekéről, hiába, hogy elhanyagolja gyermekét, nem adható örökbe” – magyarázta Elekes Zoltán.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!