
Fotó: Pethő Melánia
Többnapos rendezvénysorozat épül a gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom Kisboldogasszony-napi templombúcsúja köré – a nemzet történelmi, művészeti értékeiből az I. Örmény Művészeti Fesztiválon kaphatnak szemelvényeket az érdeklődők.
2011. augusztus 30., 15:522011. augusztus 30., 15:52
2011. augusztus 30., 16:002011. augusztus 30., 16:00
Fotó- és ikonkiállítás, könyvbemutató, filmvetítések, előadások, koncertek mellett a hagyományos örmény eledelek, sütemény és örmény konyak kóstolása is szerepel az első alkalommal megrendezésre kerülő Örmény Művészeti Fesztivál programján Gyergyószentmiklóson. A helyi Örmény Katolikus Egyesület és az Örmény Katolikus Plébánia szervezésében szeptember 9–11. között egész napos programok várják az érdeklődőket.
A szervezők nevében Kulcsár László (fotó) ismertette a fesztivál létrejöttének körülményeit: „A gyergyói örményeket megpróbáljuk egy kicsit kimozdítani a megszokott életritmusából. Megpróbálunk egy kis életet lehelni a közösségbe az által, hogy nem a nemzetet érő viszontagságokról, bajokról beszélünk, hanem megnézzük az élet szebbik oldalát. Ennek szellemében egy régi vágyunkat váltjuk most valóra, és nem csak az örménységet, hanem a Gyergyói-medencében lakókkal kialakult jó együttélést, az egységet próbáljuk meg különböző változatokban, különböző embereknek bemutatni”.
Eredetileg egy zenei fesztivál megszervezésének ötlete fogalmazódott meg, ám az összeállított program sokrétűsége túlnőtte ennek határait, és a rendezvény művészeti fesztivállá állt össze, melynek folyamatosságot terveznek a szervezők.
A gazdag program miatt a rendezvény több helyszínen zajlik majd; az örmény templom és a közösségi ház mellett a Tarisznyás Márton Múzeumban és a Nosztalgia Kávéházban is lesznek műsorok. A Robi Konyha jóvoltából sikerült programra tűzni hagyományos örmény eledelek kóstolását is; a kétfogásos ebédeket a közösségi ház udvarán fogják felszolgálni az előzetesen bejelentkezetteknek.
Szeptember 11-én, Kisboldogasszony napján kerül sor az örmény templom búcsúünnepére, a szentmisét követően pedig ünnepi körmenettel zárul a rendezvény.
A Boldogasszony Zarándokvonattal érkezett nyolcszáz zarándok és hasonló számú gyergyószentmiklósi vett részt vasárnap a szabadtéri pünkösdi ünnepi szentmisén a városközpontban. Az esemény résztvevője volt Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
Felemelő és feltöltő az az összetartozás és szeretet, ami csak itt tapasztalható meg – vélik a zarándokok, akiket arról kérdeztünk, miért látogatnak évről évre a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz pünkösdkor.
Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.
Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.
A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.
Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.
Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.
Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.
Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.
Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.
szóljon hozzá!