
Fotó: Székelyhon
2021-re nem bocsátanak ki üdülési jegyeket – legalábbis ezt tervezi a kormánykoalíció miután tanácskozott a költségvetésről és a költségek csökkentéséről – írja az Agerpres hírügynökség Ludovic Orbannak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének hétfői nyilatkozatára hivatkozva.
2021. február 08., 16:532021. február 08., 16:53
2021. február 08., 16:552021. február 08., 16:55
„Érvényesek maradnak a korábban kibocsátott üdülési jegyek, amelyek 2021-ben felhasználhatók. (...)
– mondta Orban. A PNL elnöke szerint az egyetemistáknak járó kedvezményekről, valamint a közalkalmazottak pótlékairól még nem született döntés. Eltörlik viszont a prefektúráknak juttatott 30 százalékos pótlékot.
Orban úgy fogalmazott, olyan büdzsét igyekeznek kidolgozni, amely megfelel a hazai, illetve az európai szintű tárgyalásokon elfogadott 7 százalékos hiánycélnak.
Az államháztartási konstrukciót ugyanakkor úgy akarják kidolgozni, hogy az európai alapok felhasználásának kedvezzen. A tervek szerint a beruházások 50 százalékát vissza nem térítendő európai alapokból kívánják fedezni – mondta még Ludovic Orban.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
szóljon hozzá!