
Az Országos Befektetési Ügynökség két, Csíkszeredában zajló munkálata kapcsán fogadott el határozat-tervezeteket Csíkszereda önkormányzata csütörtöki rendkívüli ülésén.
2010. szeptember 16., 17:222010. szeptember 16., 17:22
2010. szeptember 16., 18:252010. szeptember 16., 18:25
Támfal épül a Márton Áron Gimnázium mögött készülő sportcsarnok mellé, az ennek felépítéséhez szükséges költségek fedezéséhez pedig önrészt vállal a város – döntötték el a városatyák a csütörtök délutáni ülésen. Mint Antal Attila alpolgármester elmondta, az eredeti elképzelések szerint a támfal felépítésének teljes költsége a várost terhelte volna, azonban sikerült elérni azt, hogy Csíkszereda tízszázalékos önrészt vállaljon ebből. Egyébként a teljes munkálatot az Országos Befektetési Ügynökség finanszírozza.
Az ügynökség egy másik beruházása, az uszoda építése kapcsán született önkormányzati beleegyezés abba, hogy a költségek harminc százalékát Csíkszereda vállalja. Ez egyfajta kényszer szülte megoldás volt, ugyanis első lépésben kormánypénzből épült volna fel az uszoda, aztán a válságra hivatkozva a kormánynak szándékában volt leállítani az ilyen jellegű beruházásokat, végül kormányhatározat született, miszerint ott kezdik el a munkálatokat, ahol a helyi önkormányzat legalább harmincszázalékos önrészt vállal. Ennek az elvárásnak is eleget tesz immár Csíkszereda, így remélhetőleg hamarosan hozzálátnak a munkálatokhoz is.
„Csíkszereda ezen az áron is vállalja az uszoda építését. Elhangzott az ülésen is, hogy még mindig jobb a helyzet, mint a sportcsarnok esetében, ahol fele-fele arányban vállalta a város és a kormány a költségeket, és lám, elkészült, működik és élvezik a város lakói. Ha hetvenszázalékos kormányrésszel, harmincszázalékos önrésszel felépül az uszoda, az is jó, most erre van remény. Csíkszereda abban a szerencsés helyzetben van, hogy már megvolt a közbeszerzési eljárás is, gyakorlatilag lehetne hozzálátni a munkálatokhoz, amint erről döntés születik” – magyarázta Antal Attila.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.
Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.
Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.
Több elkorhadt, megrongálódott fakeresztet cseréltek ki a Nemzet Útja (Calea Neamului) ultranacionalista román egyesület tagjai a múlt héten az úzvölgyi katonatemetőben. Ugyanannyi kereszt van most is, mint eddig – derült ki a helyszínen.
A tervekkel ellentétben nem fog bővülni Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtő szigetek száma. Nem az elképzelések változtak meg, csak a pénz hiányzik ezekre – az Országos Helyreállítási Program (PNRR) erre vonatkozó finanszírozását leállították.