
Tanácsülés online. Pénzeket csoportosítottak át, hogy eszközöket vegyenek a városi kórháznak
Fotó: Facebook/Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala
Több költségvetés-módosítást hajtottak végre csütörtöki, online lebonyolított ülésükön a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők: a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében csoportosítottak át összegeket a város éves költségvetéséből.
2020. március 26., 18:342020. március 26., 18:34
Az internetes összeköttetéssel megtartott szakbizottsági ülés volt a főpróbája a csütörtöki, szintén interneten lebonyolított önkormányzati ülésnek. Az első értekezleten ugyan voltak technikai gondok, de ezeket sikerült kiszűrni, így csütörtökön problémamentesen tárgyalhattak az önkormányzati képviselők – tudtuk meg Zörgő Noémitől, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől. Mint mondta,
Az első határozattervezett Szarvas Zsuzsanna (EMNP) képviselő lemondásának tudomásulvételéről szólt.
A székelyudvarhelyi önkormányzat 200 ezer lejes költségvetés-kiegészítést kapott Hargita Megye Tanácsától, amelyből a városi kórháznak vásárolhatnak eszközöket – olvasható az ülésről közölt kommünikében. A koronavírus megfékezéséhez szükséges eszközökről a kórház vezetőségével egyeztetett a hivatal. A képviselők mindegyike egyetértett a tervezettel. Gálfi Árpád polgármester hangsúlyozta, hogy Udvarhelyszéken is hasonló összefogásra van szükség, mint Gyergyószéken, ahol minden település a gyergyószentmiklósi kórháznak ajánlotta fel a megyei tanácstól kapott támogatást.
Sikaszóban is van erdőtulajdona Székelyudvarhelynek: a villanyhálózat bővítése érdekében több fát is ki kellett bélyegezni, az így nyert faanyagot értékesíteni fogja a hivatal.
Lakópark épülhet a Templom utcában, hiszen a képviselők az ezzel kapcsolatos területrendezési tervet is jóváhagyták.
A különfélékben Benedek Árpád Csaba képviselő kérdésére elhangzott, hogy a szükségállapot és kijárási tilalom idején a kiszállító cégek csak este tíz óráig dolgozhatnak Székelyudvarhelyen. Arros Orsolya arra kérdezett rá, hogy a kialakult helyzet miatt terveznek-e elbocsájtásokat a hivatal alintézményeinél. Venczel Attila jegyző és a polgármester közösen hangsúlyozták, hogy ilyesmiről szó sincsen.
A jegyző kiemelte, hogy
Ezt az érintettek szomszédai is jelezhetik a 0744-420 918-as telefonszámon.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!