Önkénteseket keres a lelkisegély-szolgálat

Tavaly egész évben rengetegen hívták az S.O.S. Telefonos Lelkisegély-szolgálatot. Annak érdekében, hogy munkatársaikat ne terhelje le még jobban a munka, és folytatva a 2010-ben elkezdett szakmai fejlődésüket a vezetőség úgy döntött, hogy kibővíti a tagok számát.

Antalfi József

2011. január 27., 16:232011. január 27., 16:23

2011. január 27., 16:312011. január 27., 16:31

A telefonszolgálat értesítése szerint minden ember számára meg akarják adni a lehetőséget arra, hogy baj, kétségbeesés vagy más veszélyhelyzetekben – az emberi jogok tiszteletben tartásával – azonnal felvehessék a kapcsolatot egy másik emberrel, aki kész és képes beszélgetést folytatni. Ehhez a szolgálathoz keresnek önkénteseket. Célkitűzéseik közt a krízisintervenció és megelőzés szerepel (a pszichés megbetegedések megelőzése és az öngyilkosságok számának visszaszorítása) elsősorban azáltal, hogy elérhetővé teszik magukat.

A szolgálat tájékoztatása szerint a telefonos ügyelőstáb jelenleg húsz lelkes felnőttből áll, akik többnyire segítő szakmabeliek. Az önkéntesek csoportját pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, szociális munkások, gyógypedagógusok, tanárok és mérnökök alkotják. Az utóbbi időszakban azonban megnőtt a hozzájuk segítségért fordulók száma, látják, hogy nincsenek elegen. Olyan, 23 évet betöltött személyeket keresnek, akik úgy érzik, tapasztalatukkal, hozzáállásukkal, segítő szándékukkal szívesen lennének csapatjuk tagjai.

Dr. Váradi István, a szolgálat szakmai irányítója elmondta, fokozatosan akarják a tagságot növelni, hogy ne tegyék ki a csapatot az esetleges működésképtelenség lehetőségének. „Két-három embert fokozatosan beveszünk. Az információnak mindenképpen mennie kell. Január folyamán viszonylag kevés hívás érkezett, de olyan hetek is voltak, hogy mindennap sok hívásunk volt. Sok mindentől függ a hívások száma, néha az időjárástól is” – számolt be az eltelt egy hónap tevékenységeiről az irányító, hozzátéve, a hatékonyabb csapatmunkára szeretnék helyezni a hangsúlyt, hogy ne kizárólag a meglévő tagok húzzák a lelkisegély-szolgálat szekerét.

Zöldszámuk (0800-800-808) ingyenesen hívható Hargita megye bármely településéről vezetékes telefonról, a hét minden napján este 7 órától éjfélig. 2009-ben bevezettek két mobil hálózatbeli telefonszámot is. A 0754/800808 (Orange) és 0723/800808 (Vodafone) telefonszámok nem díjmentesen hívhatók, a hívás költségét a hívó állja.

A jelentkezéseket az következő címre várják: sos.onkentes@gmail.com.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés