
Fotó: EMI felvételek
Önkéntes fiatalok segítenek a bölönieknek az árvíz okozta károk eltakarításában Háromszéken. A községet harmadszor öntötte el idén az ár.
2010. július 21., 11:332010. július 21., 11:33
2010. július 21., 12:422010. július 21., 12:42
Fotó: EMI felvételek
Több ifjúsági egyesület is összefogott Háromszéken a bölöniek megsegítésére, és több csapatban segédkeznek a hétvégi áradások okozta károk eltakarításában. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), a Turulmadár Egyesület, a Dávid Ferenc Unitárius Egylet és a Kovászna Megyei Diákönkormányzat önkéntesei július 20-án Bölönben segédkeztek a helybélieknek az árvízkárok eltakarításánál.
Fotó: EMI felvételek
A fiatalokat megdöbbentette a látvány, ami őket fogadta, több tonna iszappal kellett megbirkózniuk, de ők szó szerint „állták a sarat” – mondta Nemes Előd, az EMI háromszéki elnöke. A községet idén második alkalommal elsodró áradat óriási károkat okozott, derékmagasságból kellett a szekrényekből kitakarítani az iszapot – mesélték a fiatalok.
Az árvízkárok orvoslása érdekében fellépő Gondviselés Segélyszervezet részéről Szabó László elnök köszönetét és elismerését fejezte ki a fiatalok lelkes hozzáállásáért, a Bölönben kifejtett önkéntes munkájukért. „Adja a jó Isten, hogy se szülővárosotokban, se egyebütt ne szoruljatok soha ilyenfajta segítségre!” – írta levelében Szabó László.
Fotó: EMI felvételek
A magyarországi és erdélyi árvízkárosultak segélyezése céljából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Gondviselés Segélyszervezet a Nemzeti Összetartozás Napján szervezetközi együttműködést hozott létre.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!